2013. december 13., péntek

Álomszótár A - Á

KRÚDY GYULA Álmoskönyv

" Nincsen rossz álom .

Mert amikor álmodunk : azt jelenti , hogy még élünk .

A halottak nem álmodnak , mert hiszen ők már mindent tudnak .

Tehát a legrosszabb álom sem jelenthet egyebet , mint azt , hogy még

nem léptük át a halál néma kapuját ;tennivalónk , elfoglaltságunk van a földön . Az álmok mutatják

néha balsorsunkat is , amellyel majd bátran szemközt kell néznünk ;

de jelentik örömeinket is , amelyek majd felváltják csüggedésünket .

A legrosszabb álomban is van valamely jó ."





*Abc

Unalmas nap ásít, hosszú este vár.

*Kerner szerint: Gyermekáldást jelez. 1885-ös Álmoskönyv szerint: munkásembernek jó, hivatalnoknak gonosz; azoknak is jó, kik gyermeket kívánnak.

*Ábécé, amelynek betűi üldöznek, és mindenféle szörnyalaknak, boszorkánynak, sárkánynak stb. látszanak: szerelmi félelem a fiatalkorban. ( F . S .)

*Abaposztó Ha viseled: kényelem, nagy kanál és puha ágy vár rád. Ha látod: nem sok jót jelent.

*1756-os szerint: lakodalomban pórul jársz.

*Abálni Örömed szennyes.

*Újholdkor: nőknél ártalmas.

*Aba királyt látni, vagy vele beszélni Gazdag ember barátsága. ( Legrégibb magyar álmoskönyv .)

*Jegyzeteim szerint: öregember szerelmét is példázza.

*Abauj megyében időzni Módos embernek kellemetes; szegénynek újabb nyomorúság. (1833.)

*Ablakot látni A vád alól felmentenek. Szabadulás rabnak.

*Holdtöltekor: nőknél szerelem.

*Ablakokat nyitni Hideg időjárás.

*Vízöntő havában: nagy hó.

*Ablakzár Szószátyárságod miatt megszidnak.

*Ablakon kinézni Vendéged elmarad.

*Szent Mihály napján: hosszú tél. Szélvész.

*Jegyzeteim szerint: idegen házban sétálni és idegen ablakon kitekingetni: asszonynál szerető jegye, aki jön. Idegen ablakon át idegen arcot látni: szomorkodó házasélet jele.

*Ablakból kimászni Ne menj a vásárra, mert elkötik a lovad.

*Ablakból kiesni Veszedelembe rohansz.

*Ablakot törötten látni Halaszd el utazásodat.

*Bak havában: nagy szerencsétlenség.

*Ablakrámába üveget illeszteni Ellenségednek beverik fejét.

*Ablakfa Nőnek pletykát; férfinak hazugságot jelent. (1833.)

*Abortálni Ne higgy a csábítónak.

*Holdtöltekor: ballépés.

*Jegyzeteim szerint: nőnek mindig gonosz.

*Abrak Betegnek egészséget jelent.

*Abrakoltatni Szerencsés házasság.

*Újholdkor: pénzt is jelent.

*Abrakostarisznya A gazda bánkódik, más: hamis hírt kap. Oroszlán havában: hosszú ősz.

*Abraktartó ha teli: szerencsét jelent; ha félig vagy egészen üres: nagy fösvénységben lesz szenvedésed.

*Bak havában: nagy fagy, hó, zúzmara, késő tavasz. ( Z . M .)

*Ábrahám ősapát látni Családodban boldogság; asszonynak gyermeket is jelent; leánynak közeli házasság; megszaporodik családod. Ez az álom jelenti még a hetedik gyermeket is.

*Újholdkor: megholt apád vár a másvilágon.

*Ábrázat, arc Szép arcot látni: szórakozás, öröm, bál, lakodalom közelségét jelzi.

*Mosdatlan, rút arc: súlyos gondokkal görnyeszti vállad. Eltakart arc: gonosz titkok birtokosává tesz. Saját arcod a tükörben: nőknek irigységet, bosszúságot jelent, mindenesetre lehet készülődni hosszú betegségre; férfiaknak pedig kívánságuk teljesedik. Vízben látod arcod: nőknek leánykát, férfiaknak fiúcskát ígér az álomfejtő. Gyönyörű, idegen arcot vízben látni: hosszú életet, nagy szerencsét jelent; míg ugyanott a csúf és sárga arc közelgő halálod hírnöke. Ha álmodban arcszíned változik, változásod lesz hivatalodban is. Ha sápadt az arcod: betegség csoszog küszöbödön. Festett arc látása: asszonynak, ha neki magának nincs szüksége festékre, igen jót jelent, míg férfiakat pletykába, gyanúba kever. Ábrázatot mosni: megbánod, hogy nyíltszívű voltál. Ábrázatot szépen rajzolni: legényt a leánynak, szép szeretőt legénynek, özvegyasszonynak kérőt hoz. (1883.)

*Újholdkor látott arc, ha szép: szerelem; ha sápadt: halál. Oroszlán havában látott arc: asszonyt remélhetünk, férfi szerelembe esik. Adventben a festett, de szép arc: farsangkor lakodalmat jelez. Kántorböjtben: szerelmi bánatot. Hamvazószerdán arcot mosni: szomorú böjt, amelynek vége csak a fecskék megérkezésével lesz. Bak havában öreg ember arcát látni: egészséged megromlik a következő esztendőben. ( Z . M .)

*Jegyzeteim szerint: arcot, amelyet a múlt időből ismerünk, farsangi maskarában - férfit álszakállal, nőt parókásan - látni: boldogtalan jelent jegyez. Arc, amely gyermekkorunk óta nem mutatkozott előttünk a valóságban: ugyancsak szerencsétlenséget mutat. Apa arca: bánat. Anya arca, ha nő látja: elégedetlenség a szerelemben. ( S . j .)

*Abroncs Hordón: segítőkéz. Kádár álmában: szükség, míg a vincellér sok tennivalóra készülhet. Törött abroncs rossz hírt görget házadba.

*Mérleg jegyében abroncsok (épek): jó szüretet, (töröttek) silány szüretet jeleznek. ( R . M .)

*Abrosz Mérgelődéssel telik el napod, mert önmagadban csalódtál. A tépett abrosz titok tudójává tesz. Míg a tiszta abrosz nagy örömöt ígér. Ha szennyes abroszod, vigyázz rágalmazóidra. Abroszt lengő szélben akasztani, asszonynak vidámságot jelent. ( K . J .)

*Újholdkor: abrosz nagy szelet is jelez. Kos jegyében: virágos, szép tavaszt. Bak havában tépett abrosz: elválsz az uradtól, szennyes abrosz: szerencsétlenség, nagyon fehér abrosz: farsangban férjhez mégy. ( S . j .)

*Jegyzeteim szerint: abrosz, amelyet azért borítunk fejünkre, hogy ismeretlennek tűnjünk fel, jegyez változást egy régi szerelemben. Jelent új, boldogtalan viszonyt is.

*Acél Talpaltass csizmát, mert utazást mutat álmod. De ne csodálkozz, ha veszekedésbe keveredsz.

*Ács Tűzvész, vihar, veszedelem harsogása jár az álombeli áccsal. Vigyázz padlásodra.

*Holdtöltekor: építkezés.

*Jegyzeteim szerint: ácsok, akik háztetőkön dolgoznak: házastársak között válást jelentenek.

*Ácsorogni Szégyen mossa arcodat.

*Adakozni Szegény embernek adakozol: költekezés, váratlan kiadás vár rád; alapítványt teszel: vagyonodban gazdagabb leszel. Adakozásból élsz: rossz napok következnek szegény fejedre.

*Adó Ha kapod: nehéz munka előtt állasz; ha fizeted: csinos nyereség mutatkozik vállalatodban.

*Adóssá lenni Betegnek halál, egészségesnek gonosz indulat.

*Kántorböjtben adóssá lenni: régen látott vendéged jön. Nyilas havában: csendes tél, közeli tavasz.

*Jegyzeteim szerint: minden adósság, amelyet álmodunk, egy meg nem tartott ígéret jegye, amelyet nőknek tettünk. A nők ritkán álmodnak adósságaikkal. Ha segítségért kiáltasz álmodban adósságaid elől: kishitűség s egy naiv cselekedet közelgő jegye. Adósság, amelyet letagadunk: halálos bűn.

*Adósságból élni Vándorlegény jön fedeled alá, aki égő pipával alszik a szalmában.

*Adósságot fizetni Betegnek egészség.

*Adósságot fizetni újholdkor: szegénység. Mérleg havában: viharos, zord ősz, károd lesz a gazdaságodban, korán hozd rendbe a szánt. Szent András napján: változás az árendában. Adventben, ha adósságod ezüstpénzzel fizetted: hosszú életkor.

*Adósságot megkapni A szél kibeszéli titkaidat.

*Adriai-tengert látni Szeles idő. Rövid ősz, hosszú tél. (1833.)

*Áfiumot olvasni (Zrínyi Miklós tollából.) Régen látott barátoddal találkozol. (1833.)

*Áfonyát enni Lakodalomba hívnak. Az 1755-i álmoskönyv szerint: boros fővel ne ülj szánkóra esti időben, mert álmodban lecsúszol a szánkóról. Jegyzeteim szerint: áfonyával akkor is álmodunk, ha régen látott, de nem ismert nő ismeretsége közeleg. Negyvenéves nők álma.

*Afrikába menni Legtitkosabb kívánságod váratlanul teljesül, de nagyon megbánod. ( K . J .



*Ág

*Őrizkedj az álbaráttól.

*Ág (zöld és virágos): nagy tisztesség. Ág (száraz): szükség, gond, rossz esztendő. Ágat letörni: civakodás a háznál. Ágon ülni: vigyázz jövedelmedre, mert hamis utakra téved.

*Zöld ág télhavában: régi szeretőt is jelez. Nagyböjtben zöld ág: gyermekeidben örömed lesz. József napján zöld ág méhrajjal: munkás, megelégedett esztendő. Bika havában ág: mértékletességet jelez. Újholdkor száraz, vékony ágak azt jelentik, kísértet jár a házban, és rövidesen látni fogod. Sok ág Szent Mihály napján veszekedést jelent a szolgákkal és szolgálókkal.

*Jegyzeteim szerint: későbbi öngyilkosok gyakran álmodnak ággal . A zöld ág rendszerint öregasszony jegye. Míg a száraz ág fiatal nőt mutat.

*Agancs

*Megcsalnak, kinevetnek, hátad mögött kigúnyolnak.

*Agár

*Vadászembernek jó jel; másnak hasznot ígér.

*Agár

*(vadásszal). Betegnek közeli gyógyulás; egészségesnek szórakozás.

*1799-es álmoskönyv szerint: új dolgot hallasz. Agár, ha fut, és fog valamit: nagy mulatság; ha áll az agár: felesleges kiadásod lesz, amely miatt fáj a fejed. Agarat látni: az 1855-i álmoskönyv szerint azt is jelenti, hogy gyáva emberekkel lesz dolgod.

*Jegyzeteim szerint: agár, amely lábunknál hever, jegyez diadalmas szerelmet. *Agarászni

*Tilosba tévedsz.

*Aggastyán

*Állandó folytatása mulatságos életednek.

*Az 1759-i álmoskönyv szerint: aggastyánt látni, nehéz jövő, hosszú élet; aggastyánná lenni: nyomorba jutsz.

*Aggastyán Skorpió havában: szegénység. Kántorböjtben: változás. Fogyó holdnál: elveszítesz valamit ifjúságodból. Esetleg fogat vagy hajat.

*Jegyzeteim szerint: aggastyán nők álmában és különös helyzetben: megszégyenülés jegye. Fiatal nőknél aggastyán mindennapos álom, ezért mélyebb jelentősége nincs. Férfinál aggastyán sohase jó. ( S . j.)

*Agglegény

*Szerény szerencse.

*Aggodalom

*Betegnek változás, egészségesnek öröm.

*Ágy

*Ágyat látni: fiataloknak házasság, öregeknek váratlan öröm és vigasság.

*Ágy üresen és nyitva: haláleset. Ágyban aludni: restség vagy gyengélkedés. Ágy rossz és piszkos: családi szerencse. Ágyat égve látni: baj. Ágyat ékesítve látni: hű házastárs. Ágyat venni: szegénynek költekezés, gazdagnak szegénység. Ágyláb: ellenség, vigyázz feleségedre. Ágymelegítő: házasság. Ágynemű: nyugalom, némelykor betegség. Ha fehér az ágynemű: egészség, ha színes: időváltozás. Ágyneműt mosni: takarékosság. Mással mosatni: pazarlás. Szennyest látni: szégyen vagy szerencsétlenség. Szennyes ágyban feküdni: veszélybe jutsz. Ágyat áthúzni: üres lesz kamrád. Ágyat szellőztetni: jólét, amely miatt szégyenkezel. Ágyban feküdni valakivel: családi szaporodás. Ágyban látni valakit: házasság. Ágyból kikelni: egészség. Ágyasházba rekesztetni: veszedelem.

*Az 1755-ös könyv szerint: csúnya pletykát is jelent asszonyok részéről.

*Újholdkor ágyat álmodni: szerelmi csalódás. Kántorböjtben ágyban lenni: változás az egészségben. Szent Mihály napján az ágy: költözködést jelez. Esős napon: szerelmi vágyódás; házasságot forgatsz fejedben. (1833.)

*Jegyzeteim szerint: ágy, amely békákkal és egyéb szennyes dolgokkal van teli, mutat hónapszámot. Halottas ágy: fájdalmas szerelem. Nászágy: csalódás. Idegen ágy: boldog szerelem. Ágy, amelyben valaki alszik: egészséges kívánság. Mozgó ágy: bánat. Vízen úszó ágy, amelyet egy hal nyelne el: ismeretlen veszedelem. ( S . j .)

*Agyag

*Szerencse tart stációt házadnál.

*Agyag és sár

*Betegség lappang ágyad körül. Akiknek mesterségükhöz tartozik az agyag: azoknak szerencse.

*Agyaggal dolgozni

*Jólét. Disznótorba mégy, ha tél az idő.

*Agyagbánya

*Harag piroslik homlokodon. Asszonynál: pletyka kerekedik.

*Agyar

Az 1755-ös álmoskönyv szerint: szolgáid verekedésbe fognak .

*Jegyzeteim szerint: agyar jegyez erőszaktételt.

*Ágyék

*Ha fáj: váratlan meghívás. Sovány ágyék: üres kamra; kövér ágyék: gyermekáldást ígér.

*Újholdnál: változás szerelemben. Karácsony adventjén: gyermekáldás.

*Szent Mihálykor: öreg feleség, fiatal szolgáló jele. Szilveszter napján: lányod férjhez megy. Ha a bárányok már táncra kerekednek a szabadban: betegség.

*Jegyzeteim szerint: ágyék és környéke mindig csalást mutat.

*Agyonnyomni valakit

*Az 1855-ös szerint: perbe kerülsz rokonaiddal.

*Agyonlőni valakit

*Háborús idő.

*Agyonszúrva lenni

*Szükség, gond, éhség, a bibliai három pajzsos emberek jönnek látogatóba.

*Agyonütni valakit

*Légy mértékletes ételedben, italodban.

*Ágyút látni Újdonságot hallasz.

*1855-ös szerint: ágyút kisülni látni: rémülés.

*Ágyú (egyedül, kocsi nélkül): kellemetlen hír. Ágyú mellett katona: jó reménység. Ágyúdörgést hallani: őrizkedj attól a helytől, ahonnan hallod.

*1833-as szerint: ijedtség, veszedelem, revolúció.

*Ágyúzást látni, de nem hallani: egy ígért ajándék elmarad. Ágyún ülni: jókedv. Ágyút tölteni: rossz barátság. Ágyút kocsi nélkül a földön fekve látni: rossz jel. Ágyút elrontani: alattomosság. Ágyúlövés: gond. Ágyút szerezni: eredményes munka. Ágyúgolyó: haláleset. Ágyúöntés: hamisság.

*1859-es könyv szerint: bezárnak.

*Jegyzeteim szerint: ha ágyúzást messziről hallasz: időváltozást jegyez.

*Áhítat

*Javadra szolgál a keddi nap, Szent Antal estéjén szerencséd lesz gazdaságodban. ( Z . M .)

*Ajak

*Udvarló jön a házhoz; ha piros és szép az ajak: csókot kapsz; ha sápadt: rosszat mondanak rólad. Ajak, ha vastag: csúfság ér. Ajak, ha vérzik: csalódás szerelmedben.

*Az 1759-es szerint: ajak leánynak új szeretőt is jelent.

*Jegyzeteim szerint: ajakkal álmodni többnyire kielégítetlen szerelem jele. Féltékenység.

*Ajándék

*Nőnél: kedvest szerez. Ajándékot kapni: kellemetlenséggel küzdesz, óvakodj az ajándékozótól. Ajándékot adni: nagy örömed és szerencséd lesz, talán megházasodol.

*Az 1758-as szerint: az ajándék közeli halált is jelez.

*Újholdkor: az ajándék egész biztosan új pénzt jelez erszényednek. Szent Mihály napján: kiadást. Kántorböjtben: betegséget. Kedden ajándékkal álmodni: rossz szomszédság. Húsvét hétfőjén az ajándék: vőlegényt jelez a lánynak. Húsvét keddjén: szerelmi bánat.

*Ajókát enni

Pénzt pazarolsz.

*Egy régi talián könyv szerint: jegyez betegséget a vastagbélben.

*Kerner az ajókát elsőrendű jegynek veszi a közelgő gyermekáldáshoz.

*Gvadányi Márton szerint: gyomorrontás mértéktelenség után. Ajókát enni egy asszony ágyában, aki már nem szeret: feledékenységet jelez.

*Ájtatosság

*Jóhiszeműség. Ájtatos nőt látni: hűséges hitvestársad javadra gondol. Ájtatos pap: barátod tévútra vezet. Ájtatos apácát látni: boldog szerelemben lesz részed.

*Ajtó

*Nyitott: közeli látogató. Csukott: valami tervedről lebeszélnek az üres fecsegők. Törött ajtó: családi perpatvar. Ajtócsikorgást hallani: váratlan vendégség és kellemetlenség.

*Veronika napján: az ajtó várt szerelmest jelez. Dorottya napján kikosarazást. Húshagyón: öregséget. Holdtöltekor: öregember látogatását, negyven vértanú napján: üres kamarát, nagy szelet, végrehajtót, könnyelműséget mutat. ( Régi magyar álmoskönyv .)

*Nyitott ajtó, amelyre félelmetes, idegen ember szemünk láttára felakasztja magát: balszerencse. Ajtó, amelynek zárjáról idegen ember viaszmintát veszen, és nekünk támad: asszonyi hűtlenség, udvarló jegye. ( S . j .)

*Ajtónálló Szolgaságba jutsz. Ajtónálló a királynál: nagy úrral lesz dolgod.

*Ájulni Betegség. Ájult nőt látni: kacérságot tapasztalsz.

*Akácfa Légy elővigyázatos.



*1855-ös könyv szerint: jó szerencsét is jegyez.

*Akácfalevél kalapra tűzve: jó kedved lesz. Ha földre hullott:

*szegénység.

*Akácfára mászni: pajkosság.

*1756-os szerint: nagy, de rövid öröm.

*Akadály

*Baljóslat.

*Akaratosság

*Szeretőd tilosban jár.

*1799-es szerint: közeli változást jelent szerelmedben.

*Akasztás

*Ha akasztani visznek, de csak fejedet vennék, és te elrejteznél az emberek között: a te irigyeid el-elvesztenének, ha más jámbor barátaid nem fognának melletted. (1756.)

*Más magyarázat: bátorságodnak köszönheted szerencsédet. Ha saját magadat felakasztod, és látod: szerencsés hírt hallasz. Felakasztod magad, de nem látod: bűnbánat. (1855.) Akasztófát látni: hamis barátok miatt nyugtalanság. Akasztófát látni (marhakereskedőnek): szerencse; más kereskedőnek: változás az egészségben. (1820.) Ruhát akasztani a padláson: pihenő. Akasztott embert látni: látogatás.

*Akasztást látni Lőrinc napja előtt: feleséged a szőlőben szerelmeskedik. Saját magad felakasztod kántorböjtben: ifjú leányrokonod násznagya leszel. Nagyböjtben: lányod szégyenbe esik. Akasztott embert levágni: Mihály havában nagy szélt jegyez. Akasztani Skorpiónál: disznóban kár, asszonyban szerencse, gyermekben bánat. Akasztott ember szemét nyitva látni Kerner szerint gazdának rossz esztendőt jegyez.

*Jegyzeteim szerint: az önakasztás mindig valamely nagy szerelmi örömet is jegyez. Felakasztanak, de nem a nyakadnál fogva, hanem derékon át: gonosz öregség jegye. Felakasztanak és megvernek: asszonyi hűtlenség. Mezítelenül felakasztanak, és nyírfavesszővel megvernek: elégedetlenség a nőknél. Lábadnál fogva felakasztanak, de nem érzel szenvedést: új női ismeretségjele. Akasztott embert a padlásról lejönni látni és vele csókolódzni, nőnek igen jó. ( S . j .)

*Útonjárónál: akasztott ember jegyez csalfaságot.

*Akna

*Nehéznek gondolt munkádat sikerrel elvégzed.

*1855-ös könyv szerint: szerencsés vállalatba kezdesz.

*Akó

*Vigasztalódsz bánatodban.

*Akol

*Nemsokára meglopnak. Akolban lenni: megöregszel. 1820-as szerint akolt látni: eléred célodat. Akolban születni: üdvösség. Akolt tisztítani: jól gazdálkodol. ( K . J .)

*1756-os könyv szerint: akolban szerelmeskedni: megbetegedést jelez.

*Alabárd

*Verekedésbe keveredsz. ( K . J .)

*1756-os könyv szerint: megcsalnak.

*Alabástrom

*Új barátot, barátnőt találsz: Vagy: temetésre mégy.

*Álarcot látni

*Kárt szenvedsz, veszekedésbe kerülsz. Farsangkor: tánc. Álarcosbál a múlt századbeli német könyv szerint: ha férfi álmodja, nőt kap, nő férfihoz jut.

*Újholdkor álarcban járni: nagy változás. Nagyböjtben: csapodárság.

*Jegyzeteim szerint: álarc mindig valamely titkos dolog jelképe, amelyet szégyellünk. Mást álarcban látni: megvetés jegye.

*Alagút

*Titokra jössz.

*Aláírni *Nevet: pörösködésbe keveredsz.

*Aláírni Katalin után: farsangolni mégy. Adósságba, esetleg rossz házasságba keveredel. Újholdkor írást adni: rossz; várd meg a következő napot, amíg megérik elhatározásod. Bort eladni, és írást aláírni: januárban üres pince.

*Alamizsna

*Adni: megelégedett jövő, áldás, tisztesség, gazdagság. Kapni: megszégyenítés, becsületbe gázolás. Alamizsnát elfogadni: keményszívűséget jelez.

*Alattvalónak lenni

*Öröm. Ugyanez, ha nagy úr álmodja: betegséget jelent.

*Alázatosság

*Magaslatra jutsz. (1759.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelmeztetés

A Gyógynövények - Kövek - Teák egy információs jellegű weboldal, amelyet orvosi szakvélemény nélkül nem szabad alkalmazni.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem gyógynövényszakértő, minden, amit itt leírtam a források közt szereplő könyvekből, internetes oldalakról származik.

Ha komolyan beteg vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz, ha pedig gyógyszereket szedsz, akkor is kérd ki a orvosod véleményét a gyógynövények használatáról.
Még akkor is, ha esetleg dédnagyanyád hagyományozta rád a gyógynövények használatának technikáját, mert minden ember másként reagálhat, esetleg allergiás lehet valamely összetevőre.

Felmerülő egészségügyi probléma esetén mindig konzultálj orvosoddal.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyeket az önállóan, segítség nélkül, kizárólag az Gyógynövények - Kövek - Teák oldalon szereplő informácókra támaszkodva elvégzett, abbahagyott vagy nem megkezdett gyógykezelés okoz.


Összes oldalmegjelenítés

Az oldal bannere

Az oldal bannere

Itt voltak


Translate

xxxx

lap tetejére

xxxxxxxxxxxx

lap tetejére