2013. december 15., vasárnap

Emberi öngyulladások




Emberi öngyulladások


1951. július 2.-án, a floridai St. Petersburgben a 67 éves Mary Reeserrel végzett a tűz, csak a mája, lába és a koponyája egy darabja maradt meg.

1964. november 8.-án, a pennsylvaniai Upper Darby-ban az 51 éves Helen Conway kapott lángra. Ugyancsak Pennsylvaniában, a 92 éves dr. John Irving Bentley-t hasonló körülmények között találták meg 1966. december 5.-én; csak az egyik lába maradt meg.

Mindössze három a hasonló, tragikus halálesetek tucatjai közül melyekre azonnal lecsaptak a szenzációhajhász bulvárlapok. Az azonban tény, hogy igen ritkán, de előfordul, hogy valóban így hal meg valaki.

1985. január 8-án a 17 éves Jacqueline Fitzsimmons, aki szakácsnak tanult a Halton Technikal College-ban az angliai Cheshire Widnes nevű városában, már kiment a konyhából, és az osztálytársaival beszélgetett a folyosón, amikor hirtelen lángra lobbant. J. először égő érzésről panaszkodott a hátában a barátnőjének, Karen Glenholmesnak.

- J. azt mondta, nem érzi jól magát - mesélte Karen.

- Füstszagot éreztünk, aztán lángolni kezdett a blúza. Kiabálni kezdett, hogy segítsünk, és azt mondta, az egész teste ég. Pillanatokon belül már a haja is lángolt. A közelben lévő oktatók és tanulók letépték J. kötényét, és megpróbálták eloltani a ruhájába kapó lángokat.

Ezután sietve kórházba vitték, ahol kiderült, hogy égési sérülései nagyon súlyosak; bőrének 18%-a elégett. Tizenöt napos intenzív kezelés után a lány meghalt. Bert Gilles, cheshire-i tűzoltótiszt elismerte, hogy ő is értetlenül áll az esettel szemben.

- Hét szemtanút is kikérdeztem - mondta -, de eddig semmilyen magyarázatát nem találtam a tűznek, bár nem zárhatjuk ki az öngyulladás lehetőségét. A halottkémi jelentés megállapította, hogy J. F. ,,szerencsétlenség" követkztében halt meg, ami igaz is.

forrás : internet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelmeztetés

A Gyógynövények - Kövek - Teák egy információs jellegű weboldal, amelyet orvosi szakvélemény nélkül nem szabad alkalmazni.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem gyógynövényszakértő, minden, amit itt leírtam a források közt szereplő könyvekből, internetes oldalakról származik.

Ha komolyan beteg vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz, ha pedig gyógyszereket szedsz, akkor is kérd ki a orvosod véleményét a gyógynövények használatáról.
Még akkor is, ha esetleg dédnagyanyád hagyományozta rád a gyógynövények használatának technikáját, mert minden ember másként reagálhat, esetleg allergiás lehet valamely összetevőre.

Felmerülő egészségügyi probléma esetén mindig konzultálj orvosoddal.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyeket az önállóan, segítség nélkül, kizárólag az Gyógynövények - Kövek - Teák oldalon szereplő informácókra támaszkodva elvégzett, abbahagyott vagy nem megkezdett gyógykezelés okoz.


Összes oldalmegjelenítés

Az oldal bannere

Az oldal bannere

Itt voltak


Translate

xxxx

lap tetejére

xxxxxxxxxxxx

lap tetejére