2013. december 19., csütörtök

Gyógynövények szerepe az ezoterikában

 
FAGYÖNGY (Viscum album)



Az egyik legerősebb hatású varázsnövény a germán, kelta és más népeknél. Villásan elágazó hajtásai, melyeknek kérge télen aranyszínűen csillog, formájával a későbbi varázsvesszőt előlegezte meg már az ókorban is.


Aeneasnak is aranyvesszőt kellett szereznie, amikor az alvilágba készült, hogy azt átadhassa Perszephonénak. Ezt az aranyvesszőt az erdő magas fáiról szedte le. Hermész is villás elágazású gallyal nyitotta ki Hádész kapuját, amikor a halottakat az árnyak világába bevezette.



A germán mitológiában Brünhilda és az egész természet álomba borul a fagyöngy hatására. Ezenkívül a fagyöngy-ág az elbágyadt Nap megújulását jelképezi, örökké benne él a Nap ereje. A druidák legfontosabb orvossága. Szent Iván éjjelén gyűjtötték, kizárólag fehér ruhában, csakis aranysarlóval volt szabad megérinteni, és nem hullhatott a földre, hanem hófehér vászonlepedőt tartottak alá. Utána pedig fehér bikát áldoztak, kérve az istenséget, áldja meg adományukat.

A kelta hagyomány szerint egy zivatarban Taranis, a mennydörgés istene varázsolta egy villámcsapással a tölgyfalombok közé. A kelták fagyöngye (Loranthus europaeus) véd rontás, szemmelverés, meddőség ellen és minden betegség ellen hatásos. (A kelta nyelvekben mindenütt "mindent gyógyító"-nak hívják). Másik hagyomány szerint a fagyöngy a tölgyfa nemi szerve, ha levágják, az a fa férfiatlanságával egyenértékű.


A Szent Iván éjszakáján szedett fagyöngy, feltéve, ha szakszerűen szedték le, azaz leginkább nyíllal lőtték le a tölgyfa ágáról, kiváló ellenszer villámcsapás, rontás ellen, elűzi a gonosz démonokat. E célból felakasztották a házban és az istállókban. A fagyöngyszüret időpontja sem mellékes: a druidák szerint az újhold utáni 6. nap erre a legalkalmasabb, az ősi itáliai népek az újhold utáni első napot részesítették előnyben. Angliában ezzel szemben a téli napforduló idejét tartották legalkalmasabbnak. Többnyire azonban a nyári napforduló volt a fagyöngyszüret legmegfelelőbb ideje. Az ekkor szedett fagyöngy jósálmot hozott, ha a párna alá tették, minedn zárat kinyitott, és megmutatta a kincs helyét.



A germán mitológiában szerencsétlenséget hozó növény is egyben, ezzel oltotta ki Loki a fényességes napisten, Balder élet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelmeztetés

A Gyógynövények - Kövek - Teák egy információs jellegű weboldal, amelyet orvosi szakvélemény nélkül nem szabad alkalmazni.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem gyógynövényszakértő, minden, amit itt leírtam a források közt szereplő könyvekből, internetes oldalakról származik.

Ha komolyan beteg vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz, ha pedig gyógyszereket szedsz, akkor is kérd ki a orvosod véleményét a gyógynövények használatáról.
Még akkor is, ha esetleg dédnagyanyád hagyományozta rád a gyógynövények használatának technikáját, mert minden ember másként reagálhat, esetleg allergiás lehet valamely összetevőre.

Felmerülő egészségügyi probléma esetén mindig konzultálj orvosoddal.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyeket az önállóan, segítség nélkül, kizárólag az Gyógynövények - Kövek - Teák oldalon szereplő informácókra támaszkodva elvégzett, abbahagyott vagy nem megkezdett gyógykezelés okoz.


Összes oldalmegjelenítés

Az oldal bannere

Az oldal bannere

Itt voltak


Translate

xxxx

lap tetejére

xxxxxxxxxxxx

lap tetejére