2013. december 15., vasárnap

Hasfelmetsző Jack....(igaz történet!)




Hasfelmetsző Jack....(igaz történet!)


Hasfelmetsző Jack (Jack the Ripper) a fedőneve annak a londoni sorozatgyilkosnak, aki 1888-ban öt nőt (négy korosodó prostituált és egy fiatal nőt a Whitechapel nyomornegyedben) ölt meg (habár tizennégy gyilkossággal gyanúsították) ritka kegyetlenséggel: sebészi pontossággal vágta ki szerveiket (veséjüket, szívüket), sőt, az ötödik áldozata szobáját körbepakolta annak szerveivel. A gyilkosságokat úgy követte el, hogy a bűntettek színhelyei egy keresztet formáljanak a térképen.

Első áldozata a negyvenkét éves Mary Ann „Polly” Nichols volt, akinek augusztus 31-én éjszaka vágta át a torkát. Miközben a lány haldokolt a koszos kis sikátorban, gyilkosa huszonöt centiméteres hosszú késével felhasította a hasát. Nyolc nap múlva a negyvenhét éves, tüdőbajos „Sötét” Annie Chapmant ugyanilyen eszközzel és módon küldte a másvilágra.

Ekkor kezdték emlegetni még egy whitechapeli utcalány meggyilkolását. Őt ugyan egyszerűen leszúrták, ezért a rendőrség nem hozta összefüggésbe a Hasfelmetszővel, de a közvélemény rémült felháborodása arra kényszerítene a hatóságokat, hogy erősítést küldjenek a nyomornegyedbe. Az aggódó londoni üzletemberek által támogatott Whitechapeli Polgárőrségbe pedig egymás után jelentkeztek a magándetektívek és a polgári önkéntesek. Az erősödő félelem leleplezte a viktoriánus világ sötét oldalát. Az elkényelmesedett társadalom sokáig nem törődött azokkal a kegyetlen körülményekkel, amelyekbe a szegényeket kényszerítene.

Abban a korban, amikor a nemi életről nem is tettek említést, az úgynevezett „tisztességes emberek” szemet hunytak a város számtalan prostituáltjának tevékenysége fölött.

Továbbra is a figyelem középpontjában maradt viszont a gyilkos, aki vörös tintával írta első, tettével kérkedő levelét, és „Hasfelmetsző Jack” aláírással látta el. Gúnyolódása, hogy a rendőrség soha nem fogja el, megalapozottnak tűnt, de a gyilkosságok bizonyos rendszeresen ismétlődő motívumait sikerült meghatározni.

Orvosszakértők megállapították, hogy a gyilkos balkezes és jártas az anatómiában, nagy szakértelemmel és pontosan tudja eltávolítani az emberi testrészeket.

Az is kiderült, hogy a bűntényeket este 11 és hajnali 4 óra között követte el. Mindez azonban nem jelentett elegendő támpontot. A nyomozók ekkor a gyilkosságokban ártatlan embereket kezdtek üldözni csupán azért, mert ismert visszaeső bűnözők, szexőrültek, elmebeteg sebészek vagy éppen hentesek voltak. A gyanúsítások azonban sorra eredménytelennek bizonyultak.

A gyilkos merényletei egyre merészebbek és visszataszítóbbak lettek. Szeptember 30-án éjfél után azonban megzavarták, amikor a negyvenöt éves Elizabeth „Hosszú Liz” Stride torkát vágta el, ezért a Hasfelmetsző gyorsan eltűnt az éjszaka ködében, áldozatát holtan hagyta, de nem csonkította meg. Amikor megtalálták a nőt, egyik kezében egy fürt szőlőt, másikban édességet tartott. A tanú, aki megzavarta a gyilkost, hallott ugyan lépéseket, de a tettes arcát nem látta.

A szokott kedvtelésétől megfosztott Hasfelmetsző negyvenöt percen belül újra támadt. Áldozata akkor Catherine Eddowes volt, megölte és kibelezte, veséje egy darabját postán küldte el a rendőrségnek. Néhány méterrel arrébb az őrszem meglepő módon semmit sem hallott.

Ezen a mozgalmas éjszakán, amikor a nyomornegyed minden sarkán állt egy rendőr, és mindenfelé járőröztek, a feltehetően véres ruhájú gyilkosnak megint sikerült elmenekülnie.

Negyedik áldozatának meggyilkolása után egy levelet küldött a rendőrségnek, az áldozat egy veséjét mellékelve, melyben azt üzente, hogy a másik vesét megsütötte és megette. Ebben a levélben továbbá azt is kijelenti, hogy soha nem fogják elkapni. Igaz, ami igaz, a rendőrség indoklás nélkül zárta le az ügyet, néhány heti nyomozás után.

Egyesek arra gondoltak, hogy a labilis elmeállapotú Albert Viktor koronaherceg, Viktória királynő unokája lehet a bűnös, de valószínűleg a sikertelen ügyvéd, Montague John Druitt volt Hasfelmetsző, aki köztudottan nőgyűlölő volt és gyakran járt anyjához a Whitechapel negyeden át, akit elmegyógyintézetben ápoltak. Druitt bűnösségét az is erősíti, hogy a rendőrségi nyomozás lezárását megelőzően vetette magát a Temzébe, búcsúlevelet azonban nem hozták nyilvánosságra.

Mára talán tisztázódott a gyilkos kiléte. Valószínűleg egy festő volt, ezt az is bizonyítja, hogy évekkel később a megölt nők képét meg is festette.

Forrás : www.wikipedia.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Google+ Followers

Figyelmeztetés

A Gyógynövények - Kövek - Teák egy információs jellegű weboldal, amelyet orvosi szakvélemény nélkül nem szabad alkalmazni.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem gyógynövényszakértő, minden, amit itt leírtam a források közt szereplő könyvekből, internetes oldalakról származik.

Ha komolyan beteg vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz, ha pedig gyógyszereket szedsz, akkor is kérd ki a orvosod véleményét a gyógynövények használatáról.
Még akkor is, ha esetleg dédnagyanyád hagyományozta rád a gyógynövények használatának technikáját, mert minden ember másként reagálhat, esetleg allergiás lehet valamely összetevőre.

Felmerülő egészségügyi probléma esetén mindig konzultálj orvosoddal.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyeket az önállóan, segítség nélkül, kizárólag az Gyógynövények - Kövek - Teák oldalon szereplő informácókra támaszkodva elvégzett, abbahagyott vagy nem megkezdett gyógykezelés okoz.


Összes oldalmegjelenítés

Az oldal bannere

Az oldal bannere

Itt voltak


Translate

xxxx

lap tetejére

xxxxxxxxxxxx

lap tetejére