2013. december 15., vasárnap

A hely szelleme




A hely szelleme



Szovjet titok

A hetvenes években a Szovjetunió területén, Szibériában egy nemzetközi
geológusokból álló csoport fúrásokat végzett a földkéregben.
Mivel arrafelé már találtak olajmezőket, ezért az ő céljuk is olaj,
vagy földgáz felfedezése lett volna.
Természetesen azon a területen jó eséllyel találhattak is volna.

A hetvenes években az a szovjet elmélet uralkodott, hogy minden
területen le kell győzni a nyugatot. A kommunizmus erős és ezt meg
kell mutatni a világnak.
A Kola-félszigeten ami ma is Oroszország, sikerült egy tizenkét
kilométernél is mélyebb fúrást végrehajtani.
A cél persze a tizenöt kilométeres fúrás lett volna, de jelenleg ez
még sehol sem sikerült.

Dr. Dimitrij Azakov és norvég kollégája Barn J. Nummendahl által
vezetett fúrócsoport célja a tizennégy kilométeres mélység elérése
volt.
Azonban a fúrás kilencedik kilométerénél a fúrófej egy erős
kőzetrétegbe ütközött.
Órákon át úgy küzdött a mélységben a fúrófej, hogy a fúrószár és az
egész fúrótorony folyamatosan remegett.
Majd egyszerre abbamaradt a remegés és odalenn a fúrófej is felgyorsult.
Arra a következtetésre jutottak, hogy egy üregbe fúrtak bele.
Ilyenkor bevett eljárás, hogy kihúzzák a fúrófejet és egy speciális
mikrofon segítségével, amit az üregbe eresztenek le, a földalatti
mozgásokat lehallgatják.
A legnagyobb megdöbbenésükre nem a szokásos lassú elnyújtott hangokat
hallották, ami a földrétegek egymásra ható nyomásából fakadóan
hallható, hanem jól kivehetően emberi sikolyokat, amikről felvételeket
is készítettek.

Ezen a felvételen angol kommenttel:




Jól kivehető az emberi fül számára is, hogy férfiak és nők sokasága sikoltozik.
A felvétel végig visszhangos, ami nem annak köszönhető, hogy az
1977-es technika ennyire torzított volna, hanem valószínűleg az üreg
falairól visszaverődő valódi visszhangok miatt.
Aki csak meghallgatta a geológusok közül, mind mély megdöbbenéssel és
tanácstalansággal viszonyultak a felvételhez.

Izgalom uralkodott el a táboron.
Mindenki meghallgatta és sokan ki is mondták, hogy szerintük a
pokolban kínlódó emberek tömegének hangját hallják a felvételen.
Ezt a hangot az oroszok később vették fel:




De a döbbenet még ezután érte el a tetőfokát.
Azon az éjjelen a furatból, hirtelen nagy nyomással füst tört fel a magasba.
Pár másodpercig tartott a jelenség és a füstből egy denevérszárnnyal
rendelkező több méteres lény csapott hirtelen a táborra.
Körözött a megzavarodott emberek felett és élvezte, hogy félnek tőle.
Majd elrepült az éjszakában.

Ekkor olyan pánik tört ki és akkora volt a fejetlenség, hogy a közeli
városból az összes mentőautónak ki kellett jönnie. Nagyon erős és
nagyon nagy nyugtató mennyiséget tartalmazó injekcióval tudtak csak
egyeseket megnyugtatni.

Sokakat be is vittek sokkhatás miatt a közeli kórházba.
A geológus kérésére a tábort lezárta a hadsereg és azóta sem lehet
megközelíteni azt a helyet.

Dr. Azakov a következőket mondta az esetről:
"Mint kommunista, nem hiszek a mennyben, vagy a Bibliában, de mint
tudós, most hiszek a pokolban."

Az esetről jó ideig hallgatnia kellett a Szovjetunión belül, de az
azonnal hazaküldött nemzetközi geológus társaság szabadon elmondhatta
a sajtónak a szibériai esetet.

Bár sok év telt el azóta, hogy ez az eset megtörtént, a világ kicsit
el is feledte, de mind a mai napig vannak egyéb olyan események is,
amik megerősítik ennek az esetnek a hitelességét.
Jacques Cousteau egyik embere merült a Karib tenger egyik
barlangrendszerébe, ami olyan merülést jelentett, amikor a barlang a
tengerfenék alá vezetett.

A barlangba való süllyedés után rögtön behúzta a mentőzsinórt,
jelezve, hogy azonnali mentést kér.
Amikor kihúzták a fedélzetre, sokáig olyan pánik volt rajta, ami miatt
meg sem tudott szólalni.
Amikor pedig erőt tudott venni magán elmondta, hogy olyan tisztán
kivehető emberi sikoltozásokat hallott, hogy rettegés tört rá és
menekülni akart.

Ez az eset ott történt, ahol Cousteau kapitánynak az a híres mondata
hangzott el, hogy amit ő ott látott a mélységben arra még nincs
felkészülve a világ, ezért nem mondhatja el.

Sergei Solovjov, Novosibirsk


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelmeztetés

A Gyógynövények - Kövek - Teák egy információs jellegű weboldal, amelyet orvosi szakvélemény nélkül nem szabad alkalmazni.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem gyógynövényszakértő, minden, amit itt leírtam a források közt szereplő könyvekből, internetes oldalakról származik.

Ha komolyan beteg vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz, ha pedig gyógyszereket szedsz, akkor is kérd ki a orvosod véleményét a gyógynövények használatáról.
Még akkor is, ha esetleg dédnagyanyád hagyományozta rád a gyógynövények használatának technikáját, mert minden ember másként reagálhat, esetleg allergiás lehet valamely összetevőre.

Felmerülő egészségügyi probléma esetén mindig konzultálj orvosoddal.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyeket az önállóan, segítség nélkül, kizárólag az Gyógynövények - Kövek - Teák oldalon szereplő informácókra támaszkodva elvégzett, abbahagyott vagy nem megkezdett gyógykezelés okoz.


Összes oldalmegjelenítés

Az oldal bannere

Az oldal bannere

Itt voltak


Translate

xxxx

lap tetejére

xxxxxxxxxxxx

lap tetejére