2013. december 16., hétfő

Borjútekercs boros mártásban



Borjútekercs boros mártásban


Hozzávalók 4 személyre:

80 dkg borjúfilé (egészben)

10 dkg gouda sajt

10 dkg aszalt barack

80 dkg burgonya

5 dkg vaj

2 dl tej

2 evőkanál olaj

2 dl marhahúsleves (kockából)

2 dl tejszín fél dl fehérbor

1 evőkanál citromlé

Előkészítés:

A húst megtisztítjuk, lehártyázzuk, megmossuk. Hosszában éles késsel átszúrjuk.

A sajtot és az aszalt barackot kis darabokra vágjuk.

A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, kis kockákra vágjuk.

Elkészítés:

A burgonyát annyi sós vízben, ami éppen ellepi, puhára főzzük. Még melegen áttörjük, a vajjal és a tejjel habosra keverjük.

A húsba töltjük a sajtot és a barackot, a végeit összetűzzük.

Kívülről bedörzsöljük sóval és borssal. A sütőt 160 fokra (gázsütő 1. fokozat) előmelegítjük.

Az olajat felforrósítjuk egy nagy serpenyőben, és a húst körös-körül megpirítjuk benne.

Áttesszük egy tepsibe, és a sütőben kb. 20 percig sütjük.

Közben a serpenyőben visszamaradt zsiradékba öntjük a marhahúslevest és a tejszínt. Felére beforraljuk, hozzáadjuk a bort, a citromlével, sóval és borssal ízesítjük.

A húst szeletekre vágjuk, a mártással és burgonyapürével körítve tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelmeztetés

A Gyógynövények - Kövek - Teák egy információs jellegű weboldal, amelyet orvosi szakvélemény nélkül nem szabad alkalmazni.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem gyógynövényszakértő, minden, amit itt leírtam a források közt szereplő könyvekből, internetes oldalakról származik.

Ha komolyan beteg vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz, ha pedig gyógyszereket szedsz, akkor is kérd ki a orvosod véleményét a gyógynövények használatáról.
Még akkor is, ha esetleg dédnagyanyád hagyományozta rád a gyógynövények használatának technikáját, mert minden ember másként reagálhat, esetleg allergiás lehet valamely összetevőre.

Felmerülő egészségügyi probléma esetén mindig konzultálj orvosoddal.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyeket az önállóan, segítség nélkül, kizárólag az Gyógynövények - Kövek - Teák oldalon szereplő informácókra támaszkodva elvégzett, abbahagyott vagy nem megkezdett gyógykezelés okoz.


Összes oldalmegjelenítés

Az oldal bannere

Az oldal bannere

Itt voltak


Translate

xxxx

lap tetejére

xxxxxxxxxxxx

lap tetejére