2013. december 16., hétfő

Illatos-omlós pulykaszelet - Töltött pisztráng


Illatos-omlós pulykaszelet



Hozzávalók 4 személyre:

1 csokor petrezselyem

2 citrom

3 tojás

4 vékony szelet pulykamell

2 evőkanál olívaolaj

5 dkg margarin

5 evőkanál tyúkhús-alaplé só, feketebors

Elkészítés:

Egy kis edénykébe facsarjuk ki az egyik citrom levét, a másikat pedig szeleteljük vékonyra, amit majd a díszítéshez használunk fel.

2-3 szál petrezselymet tegyünk félre ugyancsak a díszítéshez, a többit vágjuk apróra.

A pulykamelleket kíméletesen verjük vékonyra, majd sózzuk, borsozzuk.

Egy nagy serpenyőben a margarin felét és az olívaolajat hevítsük fel, tegyük bele a hússzeleteket. Mindkét oldalukat 2-2 percig süssük, amíg már kissé megpirultak és a belsejük sem rózsaszín már.

Szedjük ki, tegyük félre.

Öntsük az alaplét a pecsenyeléhez a serpenyőbe, forrósítsuk fel, kevergessük, majd adjuk hozzá a citromlé kb. felét, a maradék margarint és a petrezselymet.

Alacsony hőfokon a hússzeleteket a pecsenyelével együtt a serpenyőben még egyszer felforrósítjuk. Fűszerezzük, ízlés szerint még egy kis citromlevet adhatunk hozzá.

Vegyük ki a hússzeleteket, tegyük tányérra, öntsük le a pecsenyelével, díszítsük citromszeletekkel.

Vegyes zöldsalátával kiváló vacsora az egész családnak.


Töltött pisztráng



Hozzávalók:

2 db nagyobb tisztított filézett pisztráng

10-15 dkg apróra vágott olívabogyó

1 fej vöröshagyma olívaolaj, vaj só, bors, citrom

Elkészítés:

Sózzuk meg enyhén a pisztrángokat, majd keverjük össze az apróra vágott vöröshagymát és az olívabogyót. Töltsük meg vele a halakat.

A vajat olvasszuk fel, és keverjük össze az olívaolajjal, majd a keverékkel kenjünk ki egy tűzálló tálat.

A halakat tegyük a tálba. Süssük 20-30 percig, közben szórjuk meg borssal.

Tálaláskor facsarjunk rá citromot, és díszítsük citromszeletekkel. Kínáljuk friss zöldsalátával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelmeztetés

A Gyógynövények - Kövek - Teák egy információs jellegű weboldal, amelyet orvosi szakvélemény nélkül nem szabad alkalmazni.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem gyógynövényszakértő, minden, amit itt leírtam a források közt szereplő könyvekből, internetes oldalakról származik.

Ha komolyan beteg vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz, ha pedig gyógyszereket szedsz, akkor is kérd ki a orvosod véleményét a gyógynövények használatáról.
Még akkor is, ha esetleg dédnagyanyád hagyományozta rád a gyógynövények használatának technikáját, mert minden ember másként reagálhat, esetleg allergiás lehet valamely összetevőre.

Felmerülő egészségügyi probléma esetén mindig konzultálj orvosoddal.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyeket az önállóan, segítség nélkül, kizárólag az Gyógynövények - Kövek - Teák oldalon szereplő informácókra támaszkodva elvégzett, abbahagyott vagy nem megkezdett gyógykezelés okoz.


Összes oldalmegjelenítés

Az oldal bannere

Az oldal bannere

Itt voltak


Translate

xxxx

lap tetejére

xxxxxxxxxxxx

lap tetejére