2013. december 14., szombat

Megláthatod benne a jövőt

Éjszaka gyakran riadsz fel rossz érzésekkel? Vagy reggel úgy ébredsz, mint akin átment az úthenger, pedig egész éjszaka aludtál? Sokszor érzel megindokolhatatlan indulatokat? És tükör van a hálószobádban?
A tükrök körüli misztikum nagyon régről ered, s számos babona kapcsolódik hozzá. Ma is élő hiedelem, hogy amikor egy nő leejti, hét évig nem megy majd férjhez. Ennek eredete a középkorban keresendő, mikoris a tükör még luxuscikknek számított, s az egyszerű ember számára szinte teljesen elérhetetlen volt. Talán ezért is tartották különösen boszorkányosnak, eltörése pedig egyenesen a szellemvilág haragját vonta maga után. Eredetileg úgy gondolták, elrepedése után hét év szerencsétlenség következik (a hetes mágikus szám szinte minden kultúrában), a fent említett, házasodással kapcsolatos baljós jelentését a XVII. század környékén kapta. Ennek az az oka, hogy akkoriban a leánygyermek pártában maradása nagy szégyent jelentett a család számára.



Megláthatod benne a jövőt

Egy másik érdekes hiedelem szerint a tükörben mindenki képes lehet meglátni saját jövőjét. Éjfélkor álljunk egy nagy tükör elé úgy, hogy a hátunk mögött égjen egy gyertya lángja, és ne legyen más fényforrás a szobában. A babona szerint ekkor tükörképünk átalakul jövőbeli arcunkká, így megláthatjuk, mi vár ránk. Például ha békés öregemberként pillantjuk meg magunkat, akkor bízhatunk a hosszú, nyugodt életben. Azonban ha eltűnik a tükörképünk, úgy tartják, jobb lesz vigyázni, mert az egy hozzátartozónk közeli halálát is jelentheti. Bizonyos ezoteriával foglalkozó szakemberek viszont továbblépnek mindenféle ezeréves babonaságon, és ennél még hihetetlenebb teóriájuk van. Egyenesen azt állítják, hogy tükreink éjszakánként átjáróként működnek valódi világunk és más, szellemi dimenziók között. Az ezen keresztül érkező vendégeink pedig álmunkban a mi életenergiánkból „lakmároznak".



Szellemek a tükörből?



Azonkívül, hogy a lakótér stílusát meghatározza, és játéka megtöri a fényt, a tükörnek komoly illúziókeltő hatása van. Aki járt már jósnál, annak ismerős lehet, hogy bizonyos felületek — tükör, víz, üveggömb, füst — képszerű hallucinációk megjelenítésére képesek. Ezek pedig akár látomásokat idézhetnek elő. Ezt a „segítséget" használja ki a legtöbb látnok. Ennek alapja az az elképzelés, hogy a tükör, illetve a tükröződő felület a természetfölötti élet megnyilvánulása. Mágikus értelmezésben ugyanis tükörsík választ el minket a szellemvilágtól, és akárcsak az okkultista szeánszok alkalmával vagy alvás közben, a tükrön keresztül is átjöhetnek más dimenziókban élő szellemek és démonok. Ezek a „tükörlények" különböző töltetű energiákból állnak. Nevezhetjük őket egyfajta energiavámpíroknak is, akik a mi vitalitásunkból táplálkoznak. Szándékuktól függően pozitív vagy negatív energiára van szükségük, és így ennek megfelelő emóciókat gerjesztenek bennünk.

Alkalmi látogatóink leginkább éjszaka „dolgoznak", miközben alszunk. Ennek az oka egyrészt az, hogy este 11 és hajnali egy óra között a legkoncentráltabb az életenergiánk, és ez elvékonyítja a két világ közötti átjárót, megkönnyítve ezzel az átjövetelüket. (Innen ered az éjféli szellemjárások legendája is). Másrészt miközben álmodunk, a testünk felett tudatalattink veszi át az irányítást, amely fogékonyabb a szellemvilágból érkező különböző hatásokra, mint máskor. Ha valakinek ilyen vendégei vannak éjjel, bizony fáradtan és meggyötörten ébred reggel, és maga sem tudja megmagyarázni, hogy mi baja lehet. De az is előfordulhat, hogy át sem tudja aludni az éjszakát: egyfolytában különös érzésekre riad fel, mintha valaki figyelné.

Mumus az ágy mellett



Számos vallásban törekednek az úgynevezett harmadik szem kinyitására, hogy segítségével befolyásolni tudják a szellemvilágot. Hitük szerint ez a „szem" a homlokunk közepén található, és tulajdonképpen egy hiperérzékeny érzékelő szerv, melynek többek közt az a feladata, hogy meglássa a körülöttünk lévő más dimenziókat. Az indián sámánok ezt a látást különböző hallucinogén gombák segítségével érték el, a keleti hitvilág pedig a hosszú évekig tartó, szigorú testi megkötésekkel járó meditációra esküszik. Abban azonban szinte minden mágiával foglalkozó vallás egyetért, hogy a harmadik szem születésünktől fogva egészen ötéves korunkig nyitva van, és azért nem látunk vele később, mert nem használjuk a hétköznapokban. Ezzel, a gyermekkorban még meglévő képességgel magyarázzák a csecsemők ok nélküli felsírását és a nagyobbak mumustörténeteit.



Ezotériával foglalkozók azt ajánlják, hogy mikor a kicsik ilyen történettel fordulnak hozzánk, semmiképpen ne szidjuk le őket, mert előfordulhat, hogy ők még tényleg érzékelnek bizonyos más létformákat. Ilyenkor egyszerű védőformulákkal megvédhetjük őt a számára ismeretlen látogatóktól. Rajzoljunk kilenc darab négyszöget egy papírra, és helyezzük az ágya közelébe. Szintén hatásos, ha az ajtófélfára teszünk egy önmagába visszatérő kelta fonatot, amelynek akár szelleműző hatása is lehet. Hozzáértők szerint a kisgyerek szobájában soha ne legyen tükör, pontosan azért, mert ők még sokkal fogékonyabbak és védtelenebbek más dimenziók látogatóival szemben. Természetesen ez korántsem jelenti, hogy ha a gyerek felsír éjszaka, akkor manók s koboldok járkálnak a szobában. A harmadik szem csak egyfajta magyarázat lehet a gyerekek furcsa viselkedésére. Sorozatosan visszatérő, nyugtalanító esetekben már mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni.

Űzzük el a démonokat!

Bármilyen praktikus is az öltözködésnél vagy díszítőelemként, a hálószobába nem ajánlatos tükröt tenni. Ha rossz érzéseink vannak tőle éjszaka, mindenképpen távolítsuk el, vagy ha más lehetőségünk nincs, elalvás előtt legalább takarjuk le egy nehéz anyagú, nem áttetsző drapériával. Vannak, akik szerint így megakadályozhatjuk, hogy szellemek és démonok átjáróként használják ezt a felületet. A feng shui szakértői ezenkívül azért sem tanácsolják az ágyra néző tükröt, merthogy a keleti hit szerint vitát szíthat a házastársak között, s egy harmadik, nemkívánatos fél megjelenését is eredményezheti a kapcsolatban.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelmeztetés

A Gyógynövények - Kövek - Teák egy információs jellegű weboldal, amelyet orvosi szakvélemény nélkül nem szabad alkalmazni.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem gyógynövényszakértő, minden, amit itt leírtam a források közt szereplő könyvekből, internetes oldalakról származik.

Ha komolyan beteg vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz, ha pedig gyógyszereket szedsz, akkor is kérd ki a orvosod véleményét a gyógynövények használatáról.
Még akkor is, ha esetleg dédnagyanyád hagyományozta rád a gyógynövények használatának technikáját, mert minden ember másként reagálhat, esetleg allergiás lehet valamely összetevőre.

Felmerülő egészségügyi probléma esetén mindig konzultálj orvosoddal.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyeket az önállóan, segítség nélkül, kizárólag az Gyógynövények - Kövek - Teák oldalon szereplő informácókra támaszkodva elvégzett, abbahagyott vagy nem megkezdett gyógykezelés okoz.


Összes oldalmegjelenítés

Az oldal bannere

Az oldal bannere

Itt voltak


Translate

xxxx

lap tetejére

xxxxxxxxxxxx

lap tetejére