2013. december 16., hétfő

A kocsonya-készités

A kocsonya-készités



"Kocsonyának legjobb a disznó négy körme, a füle és az orra, valamint a farka is alkalmas e czélra de azokat jobban lehet értékesiteni, ha disznófejsajtot vagy paprikást csinálunk belőle.

A körmöket szépen megtisztitva, kétfelé kell vágni, azután a négy körömhöz vegyünk négy liter vizet és a vizet egy tiszta porczellánbelsejü fazékba tegyük.

Kopott vasfazékba nem szépszinü, barna és rózsaszinü lenne a kocsonya.

A viz lehet hideg a mélybe a körmöket beleraktuk, de csak igen kevéssé sózzuk meg, mert a főzés közben rendkivül elpárolgó vizből kevés lé marad meg és az sós lenne ha előre nem gondolnók ezt meg.

A vizbe tiz szem egész borsot és négy czikk fokhagymát is tegyünk, aztán állitsuk jó erős tüzre, ha forrni kezd a lé szedjük le a habot és olyan helyre állitsuk a fazekat a hol egyenlő de folytonosan csendesen főjjön a kocsonya, mert ha zuhog a lé rut zavaros lesz a kocsonya leve.

A körmöket egészen addig kell főzni mig leapad a leve két liternyire vagy még kevesebbre, ha a hus mégse lenne elég puha egy-egy kevés forró vizet lehet belé önteni, de az sohasem olyan jó mintha nem kell töltögetni.

Mikor puha lett a hus és leakarjuk szürni kóstoljuk meg elég sós-e s ha szükséges sózzuk meg kellőleg.

A hust rakjuk ki tányérokra két fél körmöt téve egy tányérra, a levet csak azután szürjük a husra, szépen elosztva, hogy mindegyik tányérba egyenlően jusson lé. Sürü szitán kell a kocsonyalevet átszürni, hogy a zsirja ne menjen keresztül a tányérba. Ha sok levet szeret valaki a kocsonyán, tegyen bőrdarabokat is a vizbe, akkor több lé is jól megalszik. Ha jó a kocsonya, 3 óra alatt szilárdan megalszik."

HOZZÁVALÓK :

2 kg láb, csülök, bőrke,farok /aki szereti / 5-6 fej hagyma, 4 fej fokhagyma, 2 ek egészbors, só, paprika.

Egy nagy fazékban hideg vízben (adagonként kb 4 dl) odateszem a megtisztított húsféléket, a sóval és a fűszerekkel együtt. Puhára főzöm. Tetejét kicsi állás után lezsírozom, a levét tányérokba szűröm, a húst lecsontozva elosztom a tányérokba.

A kocsonya tetejét dermedés után paprikázom.



Kocsonya(somogyi módon)


1 kg füstölt kocsonyahús (fej, láb, csülök, bőrke, farok),

1 nagy fej hagyma,

3 gerezd fokhagyma, 20 szem egészbors, 10 dkg leveszöldség, só, paprika.

A húsféléket leperzselem, megkapargatom, megmosom.

A zöldségeket megtisztítom. Egy nagy fazékban 2 liter hideg vízben odateszem a megtisztított húsféléket, a fűszerekkel, a sóval és a zöldségekkel együtt.

Többször lehabozom, majd lassú tűzön puhára főzöm. Tetejét kicsi állás után lezsírozom, a levét tiszta fehér kendőn át tányérokba szűröm, a húst lecsontozva elosztom a tányérokba (a lé lepje el a húst). A kocsonya tetejét dermedés után paprikával szórom meg.


Kocsonya


2 kg kocsonyahús bőrkével,

15 dkg zöldség,

12 dkg hagyma, 3 dkg fokhagyma, só, fekete bors, pirospaprika.

" A jól megtisztított sertésfejet, a lábat és a bőrkét bő hideg vízhen feltesszük főni.

Ha felforrt, a vizet leöntjük róla s hideg vízben újból feltesszük főni. Mikor forrni kezd, minden habot leszedünk róla.

Utána megsózzuk, hozzáadjuk a zöldséget, hagymát, fokhagymát és borsot, s így a tűzhely szélén, lassan jó puhára főzzük.

Puhulás útán a levet szitán vagy tiszta vászonruhán átszűrjük. Utána a lét teljesen lezsírozzuk, majd hagyjuk kihűlni.

A fejhúst csontjáról leszedve nagyobb kockákra, a lábakat izületeiknél elvágva és a bőrkét szélesebb csíkokra vágva egy mély tálba tesszük.

Ráöntjük a kihűlt levet és a tetejét paprikával gyengén megszórva hideg helyre állítjuk. Ha a leve nagyon elforrt, annyi vizet töltünk főzés közben utána, hogy végül kb. 1,5 liter levünk maradjon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelmeztetés

A Gyógynövények - Kövek - Teák egy információs jellegű weboldal, amelyet orvosi szakvélemény nélkül nem szabad alkalmazni.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem gyógynövényszakértő, minden, amit itt leírtam a források közt szereplő könyvekből, internetes oldalakról származik.

Ha komolyan beteg vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz, ha pedig gyógyszereket szedsz, akkor is kérd ki a orvosod véleményét a gyógynövények használatáról.
Még akkor is, ha esetleg dédnagyanyád hagyományozta rád a gyógynövények használatának technikáját, mert minden ember másként reagálhat, esetleg allergiás lehet valamely összetevőre.

Felmerülő egészségügyi probléma esetén mindig konzultálj orvosoddal.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyeket az önállóan, segítség nélkül, kizárólag az Gyógynövények - Kövek - Teák oldalon szereplő informácókra támaszkodva elvégzett, abbahagyott vagy nem megkezdett gyógykezelés okoz.


Összes oldalmegjelenítés

Az oldal bannere

Az oldal bannere

Itt voltak


Translate

xxxx

lap tetejére

xxxxxxxxxxxx

lap tetejére