A hely szelleme

A hely szelleme

Szovjet titok

A hetvenes években a Szovjetunió területén, Szibériában egy nemzetközi
geológusokból álló csoport fúrásokat végzett a földkéregben.
Mivel arrafelé már találtak olajmezőket, ezért az ő céljuk is olaj,
vagy földgáz felfedezése lett volna.
Természetesen azon a területen jó eséllyel találhattak is volna.

A hetvenes években az a szovjet elmélet uralkodott, hogy minden
területen le kell győzni a nyugatot. A kommunizmus erős és ezt meg
kell mutatni a világnak.
A Kola-félszigeten ami ma is Oroszország, sikerült egy tizenkét
kilométernél is mélyebb fúrást végrehajtani.
A cél persze a tizenöt kilométeres fúrás lett volna, de jelenleg ez
még sehol sem sikerült.

Dr. Dimitrij Azakov és norvég kollégája Barn J. Nummendahl által
vezetett fúrócsoport célja a tizennégy kilométeres mélység elérése
volt.
Azonban a fúrás kilencedik kilométerénél a fúrófej egy erős
kőzetrétegbe ütközött.
Órákon át úgy küzdött a mélységben a fúrófej, hogy a fúrószár és az
egész fúrótorony folyamatosan remegett.
Majd egyszerre abbamaradt a remegés és odalenn a fúrófej is felgyorsult.
Arra a következtetésre jutottak, hogy egy üregbe fúrtak bele.
Ilyenkor bevett eljárás, hogy kihúzzák a fúrófejet és egy speciális
mikrofon segítségével, amit az üregbe eresztenek le, a földalatti
mozgásokat lehallgatják.
A legnagyobb megdöbbenésükre nem a szokásos lassú elnyújtott hangokat
hallották, ami a földrétegek egymásra ható nyomásából fakadóan
hallható, hanem jól kivehetően emberi sikolyokat, amikről felvételeket
is készítettek.

Ezen a felvételen angol kommenttel:




Jól kivehető az emberi fül számára is, hogy férfiak és nők sokasága sikoltozik.
A felvétel végig visszhangos, ami nem annak köszönhető, hogy az
1977-es technika ennyire torzított volna, hanem valószínűleg az üreg
falairól visszaverődő valódi visszhangok miatt.
Aki csak meghallgatta a geológusok közül, mind mély megdöbbenéssel és
tanácstalansággal viszonyultak a felvételhez.

Izgalom uralkodott el a táboron.
Mindenki meghallgatta és sokan ki is mondták, hogy szerintük a
pokolban kínlódó emberek tömegének hangját hallják a felvételen.
Ezt a hangot az oroszok később vették fel:




De a döbbenet még ezután érte el a tetőfokát.
Azon az éjjelen a furatból, hirtelen nagy nyomással füst tört fel a magasba.
Pár másodpercig tartott a jelenség és a füstből egy denevérszárnnyal
rendelkező több méteres lény csapott hirtelen a táborra.
Körözött a megzavarodott emberek felett és élvezte, hogy félnek tőle.
Majd elrepült az éjszakában.

Ekkor olyan pánik tört ki és akkora volt a fejetlenség, hogy a közeli
városból az összes mentőautónak ki kellett jönnie. Nagyon erős és
nagyon nagy nyugtató mennyiséget tartalmazó injekcióval tudtak csak
egyeseket megnyugtatni.

Sokakat be is vittek sokkhatás miatt a közeli kórházba.
A geológus kérésére a tábort lezárta a hadsereg és azóta sem lehet
megközelíteni azt a helyet.

Dr. Azakov a következőket mondta az esetről:
"Mint kommunista, nem hiszek a mennyben, vagy a Bibliában, de mint
tudós, most hiszek a pokolban."

Az esetről jó ideig hallgatnia kellett a Szovjetunión belül, de az
azonnal hazaküldött nemzetközi geológus társaság szabadon elmondhatta
a sajtónak a szibériai esetet.

Bár sok év telt el azóta, hogy ez az eset megtörtént, a világ kicsit
el is feledte, de mind a mai napig vannak egyéb olyan események is,
amik megerősítik ennek az esetnek a hitelességét.
Jacques Cousteau egyik embere merült a Karib tenger egyik
barlangrendszerébe, ami olyan merülést jelentett, amikor a barlang a
tengerfenék alá vezetett.

A barlangba való süllyedés után rögtön behúzta a mentőzsinórt,
jelezve, hogy azonnali mentést kér.
Amikor kihúzták a fedélzetre, sokáig olyan pánik volt rajta, ami miatt
meg sem tudott szólalni.
Amikor pedig erőt tudott venni magán elmondta, hogy olyan tisztán
kivehető emberi sikoltozásokat hallott, hogy rettegés tört rá és
menekülni akart.

Ez az eset ott történt, ahol Cousteau kapitánynak az a híres mondata
hangzott el, hogy amit ő ott látott a mélységben arra még nincs
felkészülve a világ, ezért nem mondhatja el.

Sergei Solovjov, Novosibirsk

Maga az ördög járt Devonban

Évszázados rejtély a devoni felfedezés A titokzatos, pataszerű lábnyomok híre bejárta a világot, de még 150 év után is csak találgatják, kié lehetett.

A történelemben számtalan különös esetet feljegyeztek már, hol rejtélyes csontleletek, hol misztikus jelenségek, hol hátborzongató történések indították be az emberek fantáziáját. Némelyikre a tudomány idővel magyarázatot adott, míg másokra, így az ördög lábnyoma néven elhíresült angliai esetre is, 150 év alatt se született megfejtés.

Maga az ördög járt Devonban

A dél-angliai Devon megye lakói épp békésen szundítottak ágyaikban, amikor 1855. február 8-ának éjjelén egy titokzatos lény elszórta különös lábnyomát szerte a környéken. Mivel egész éjjel sűrűn havazott, a korán kelő gazdáknak azonnal feltűntek a hóban hagyott fekete, patkóforma nyomok. A sosem látott jelenség azonnal hiedelmek és spekulációk sorát indította el, az eset híre pedig nemcsak egész Angliát, de az egész világot bejárta.

A rejtélyes lábnyomok több mint 160 kilométeren át kanyarogtak szerte a megyében, az Exe-folyótól Totnesen át egész le a Dart-folyóig. A megdöbbent helyiek értetlenül álltak az eset előtt, mivel a láb tulajdonosa útja során nemcsak hogy észrevétlenül közlekedett, de úgy tűnt, teljesen akadálytalanul haladt át mindenen. A fura lény úton, erdőn, magas kerítéseken és falakon, sőt, még a hófödte háztetőkön is otthagyta lábnyomát.

A devoniak a babonás kelták leszármazottjai, ugyanakkor mélyen istenhívő emberek, úgyhogy amikor a papok kijelentették, hogy a patanyom egyenesen az ördögtől származik, aki bűnös lelkekért kutatta át a megyét, tömegével tódultak a templomokba bűnbocsánatért.

A kinyilatkoztatást követően érdekes módon a szemtanúk száma is azonnal megugrott, egyre többen állították, hogy ördögforma személyeket láttak sündörögni Devon megye határában. A nyomok helyenként meglepően egyenletes eloszlásúak voltak - maximum 20-25 centire voltak egymástól -, máshol viszont méteres ugrással folytatódtak tovább. A fekete patkók elhelyezkedéséből az is kiderült, hogy egyértelműen kétlábú lénytől származnak. Állat vagy hőlégballon is hagyhatta a nyomokat

A földhözragadt, racionális elmék azonban - a sajtó képviselői és a természettudósok - nem elégedtek meg a misztikus magyarázattal, ők egészen más lényt sejtettek a lábnyomok mögött. A legvadabb elképzelés szerint egy kenguru vágtatott át Devonon aznap éjjel, mások szerint inkább egy ismeretlen, ugráló rágcsáló, óriáspatkány vagy egy hatalmas madár. A szökött kenguru őrült ötletét egyébként a The Illustrated London News című napilap vetette fel, miután kiderítette, hogy Sidmouth-ban egy különc nemesember magánállatkertet alakított ki a birtokán, ahol mindenféle egzotikus jószágot tartott.

A legésszerűbb magyarázatot egyébként a brit krimiíró, Geoffrey Household adta, aki külön könyvet szentelt a témának. Szerinte a nyomokat egy kísérleti hőlégballon hagyhatta, egészen pontosan a róla lelógó, fékezéshez használt vaskampók.

Mindezt igazolni látszik az egyik helyi munkás korabeli beszámolója is, miszerint tényleg járt arra valamiféle hőlégballon, mert több ablakot és üvegházat is ripityára tört, mielőtt nagy nehezen földet ért a közeli Honitonban. Ez az elképzelés valóban igazolja a nyomok formáját és helyét, de felveti a kérdést, mégis hogyan haladhatott métereken át ilyen egyenletesen egy himbálózó ballon, és hogyan nem akadt fenn a fákon és kerítéseken, melyek felett elhaladt. Egyes újkori tudományos megfigyelések szerint a világ több táján is alakultak már ki hasonló patkónyomok, rendszerint erős elektromos vihart követően. Több helyen is láttak hasonló nyomokat

A devoni nyomok híre egyébként bejárta az egész szigetországot, sőt, valóságos tömeghisztériát idézett elő. A sajtó például kinyomozta, hogy már 1840-ben is találtak hasonló formájú patanyomokat Skóciában, sőt, a lengyelországi Galíciában is feljegyeztek egy ugyanilyen különös esetet. Az ördög lábnyoma egyébként a krimiírókat és a tudósokat is megihlette, több mű is született azóta ezzel a címmel.

forrás : FEMINA

Hasfelmetsző Jack....(igaz történet!)

Hasfelmetsző Jack....(igaz történet!)

Hasfelmetsző Jack (Jack the Ripper) a fedőneve annak a londoni sorozatgyilkosnak, aki 1888-ban öt nőt (négy korosodó prostituált és egy fiatal nőt a Whitechapel nyomornegyedben) ölt meg (habár tizennégy gyilkossággal gyanúsították) ritka kegyetlenséggel: sebészi pontossággal vágta ki szerveiket (veséjüket, szívüket), sőt, az ötödik áldozata szobáját körbepakolta annak szerveivel. A gyilkosságokat úgy követte el, hogy a bűntettek színhelyei egy keresztet formáljanak a térképen.

Első áldozata a negyvenkét éves Mary Ann „Polly” Nichols volt, akinek augusztus 31-én éjszaka vágta át a torkát. Miközben a lány haldokolt a koszos kis sikátorban, gyilkosa huszonöt centiméteres hosszú késével felhasította a hasát. Nyolc nap múlva a negyvenhét éves, tüdőbajos „Sötét” Annie Chapmant ugyanilyen eszközzel és módon küldte a másvilágra.

Ekkor kezdték emlegetni még egy whitechapeli utcalány meggyilkolását. Őt ugyan egyszerűen leszúrták, ezért a rendőrség nem hozta összefüggésbe a Hasfelmetszővel, de a közvélemény rémült felháborodása arra kényszerítene a hatóságokat, hogy erősítést küldjenek a nyomornegyedbe. Az aggódó londoni üzletemberek által támogatott Whitechapeli Polgárőrségbe pedig egymás után jelentkeztek a magándetektívek és a polgári önkéntesek. Az erősödő félelem leleplezte a viktoriánus világ sötét oldalát. Az elkényelmesedett társadalom sokáig nem törődött azokkal a kegyetlen körülményekkel, amelyekbe a szegényeket kényszerítene.

Abban a korban, amikor a nemi életről nem is tettek említést, az úgynevezett „tisztességes emberek” szemet hunytak a város számtalan prostituáltjának tevékenysége fölött.

Továbbra is a figyelem középpontjában maradt viszont a gyilkos, aki vörös tintával írta első, tettével kérkedő levelét, és „Hasfelmetsző Jack” aláírással látta el. Gúnyolódása, hogy a rendőrség soha nem fogja el, megalapozottnak tűnt, de a gyilkosságok bizonyos rendszeresen ismétlődő motívumait sikerült meghatározni.

Orvosszakértők megállapították, hogy a gyilkos balkezes és jártas az anatómiában, nagy szakértelemmel és pontosan tudja eltávolítani az emberi testrészeket.

Az is kiderült, hogy a bűntényeket este 11 és hajnali 4 óra között követte el. Mindez azonban nem jelentett elegendő támpontot. A nyomozók ekkor a gyilkosságokban ártatlan embereket kezdtek üldözni csupán azért, mert ismert visszaeső bűnözők, szexőrültek, elmebeteg sebészek vagy éppen hentesek voltak. A gyanúsítások azonban sorra eredménytelennek bizonyultak.

A gyilkos merényletei egyre merészebbek és visszataszítóbbak lettek. Szeptember 30-án éjfél után azonban megzavarták, amikor a negyvenöt éves Elizabeth „Hosszú Liz” Stride torkát vágta el, ezért a Hasfelmetsző gyorsan eltűnt az éjszaka ködében, áldozatát holtan hagyta, de nem csonkította meg. Amikor megtalálták a nőt, egyik kezében egy fürt szőlőt, másikban édességet tartott. A tanú, aki megzavarta a gyilkost, hallott ugyan lépéseket, de a tettes arcát nem látta.

A szokott kedvtelésétől megfosztott Hasfelmetsző negyvenöt percen belül újra támadt. Áldozata akkor Catherine Eddowes volt, megölte és kibelezte, veséje egy darabját postán küldte el a rendőrségnek. Néhány méterrel arrébb az őrszem meglepő módon semmit sem hallott.

Ezen a mozgalmas éjszakán, amikor a nyomornegyed minden sarkán állt egy rendőr, és mindenfelé járőröztek, a feltehetően véres ruhájú gyilkosnak megint sikerült elmenekülnie.

Negyedik áldozatának meggyilkolása után egy levelet küldött a rendőrségnek, az áldozat egy veséjét mellékelve, melyben azt üzente, hogy a másik vesét megsütötte és megette. Ebben a levélben továbbá azt is kijelenti, hogy soha nem fogják elkapni. Igaz, ami igaz, a rendőrség indoklás nélkül zárta le az ügyet, néhány heti nyomozás után.

Egyesek arra gondoltak, hogy a labilis elmeállapotú Albert Viktor koronaherceg, Viktória királynő unokája lehet a bűnös, de valószínűleg a sikertelen ügyvéd, Montague John Druitt volt Hasfelmetsző, aki köztudottan nőgyűlölő volt és gyakran járt anyjához a Whitechapel negyeden át, akit elmegyógyintézetben ápoltak. Druitt bűnösségét az is erősíti, hogy a rendőrségi nyomozás lezárását megelőzően vetette magát a Temzébe, búcsúlevelet azonban nem hozták nyilvánosságra.

Mára talán tisztázódott a gyilkos kiléte. Valószínűleg egy festő volt, ezt az is bizonyítja, hogy évekkel később a megölt nők képét meg is festette.

Forrás : www.wikipedia.hu

A szellem neve: Marc Baus.

A szellem neve: Marc Baus.

Helyszín: Anger, Bretagne.

Időpont: 1951

1951 augusztusában John Allen Calais-ben indult el Franciaországot átszelő kerékpárútjára. Alig hagyta el a bretagne-i Angert, defektet kapott, és mivel nem volt tartalék belsője, elég sok időt a zuhogó esőben kellett töltenie, ahogy megpróbálta megjavítani a kereket. Nem járt sikerrel, így tolni kezdte a kerékpárját abban a reményben, hogy sötétedés előtt még elér egy falut. Két órát gyalogolt a néptelen úton, amikor megpillantott egy házat, ahol segítséget vagy leginkább menedéket remélt. Elhagyatott és lepusztul tanyát talált, amelynek földszinti ablakai erősen be voltak deszkázva, de az ajtaja nyitva állt. A ház nagyon nyirkos és dohos volt, és az ott hagyott bútorok zöldellettek a penésztől.



John fázott és fáradt volt, így elhatározta, tüzet rak a régi kandallóban. Talált némi száraz fát, rátette a rostélyra, mielőtt kiment az előszobába, hogy a kerékpárja nyeregtáskájából elővegye a petróleumot. Hirtelen megfagyott a vér az ereiben, amikor az előszoba porában megpillantott egy nedves nyomot. Követte a nyomot a nappaliba, ahol tüzet akart rakni, és azt látta, a nyom egy ócska pamlagon ér véget, amelyen néhány rothadó ruhadarab hever, egy pizsama maradványai. Amikor felemelte a rongyokat, undor és hányinger hulláma öntötte el.

Átgondolta a helyeztet és arra jutott, a fáradság és az éhség együttes hatásáról lehet szó. Noha a házat visszataszítónak találta, elhatározta, éjszakára marad, és másnap továbbmegy. Tüzet gyújtott, ám egy hirtelen jött fuvallat azonnal eloltotta a lángokat.

Aztán zajt hallott, mintha valami nedves tárgy az előszoba padlójára zuhant volna, de amikor kiment körülnézni semmit sem talált. Megpróbálta újragyújtani a tüzet, amikor megint hallotta a zajt. Amikor most kinézett, hátrahőkölt félelmében. A padló tiszta víz volt, s a víz közeledett felé, keresztül a küszöbön, elérte a pizsamát, amely emberi formát öltött. John most már megelégelte a dolgokat, kirohant egy házból, be egy kocsmába. A tulajdonos látta milyen kimerült, töltött neki egy pohár konyakot, és bíztatta, hogy igya meg. Mivel halálosan fáradt volt, kivett egy szobát, és amikor megnyugtatták, holmijai biztonságban vannak a házban, lefeküdt és elaludt.

Másnap reggeli közben rájött a tanya rettenetes titkára. A második világháború alatt a házban egy kollaboráns művész, Marc Baus lakott, aki sok ellenállót elárult. Baust 1946-ban letartóztatták, és bíróság elé állították, amely bűnösnek találta, de csak két év börtönbüntetésre ítélte, így Baus 1948-ban visszatért házába.

Egy éjjel az emberek rátámadtak a házra, másnap Baus életét mentve eltűnt. Két hónappal késöbb a tanya mögötti kis tóban, pizsamájában holtan találták meg. Holttestét késöbb bevitték a házba, és a pamlagra fektették, ahol John Allen találkozott szellemével.

forrás : internet

Egy igazán ijesztő eset

Egy igazán ijesztő eset

Az egyik különösen ijesztő eset 1978. október 3-án, este kilenc óra táján történt, amikor egy férfi, kétéves lánya társaságában egy hegyre autózott fel, Sayama City közelében. A férfi egy falatozó tulajdonosa, aki buzgó rádióamatőr is volt egyben. Azért utazott ezen a tájékon, hogy nem korlátozott rádióadást és –vételt tudjon létesíteni fivérével, aki tőle nagyon messze élt. Egyszer csak az autó utasterében hirtelen nagy világosság támadt. A fény érdekes módon azonban csak az utastérre korlátozódott, semmi sem szivárgott ki a kocsi ablakán. A következő pillanatban a férfi észrevette, hogy az idáig nyugodtan ült kislánya a hátsó ülésen fekszik, és erősen habzik a szája. Ugyanabban a pillanatban észrevett egy kör alakú, narancsszínű fényt, ami áthatolt a szélvédőn keresztül a hasához. Látta, hogy a fény az ég egy pontjából ered, és határozottan érezte, hogy valami fémes tárgy nyomódik a jobb halántékához.



A kocsi mellett egy földönkívüli, humanoid lényt vett észre, akinek a szájából egy csőszerű valami nyúlt ki, és ez volt az, ami a halántékához nyomódott. Vajon a lény így olvasott a férfi agyhullámaiban, vagy pedig valamiféle elektromos energiát szerzett ezáltal. A szemtanú elmondása szerint a humanoidnak kerek arca, két hegyes füle, két apró, mozdulatlan, kékesen ragyogó szeme volt, de nem volt nyaka, és egy háromszög alakú bemélyedés volt a homlokán. Szája a csövet tartotta, orrot nem lehetett látni. Amikor megpróbálta beindítani az autót, hogy azonnal elmeneküljön, a motor nem indult, és a lámpák sem működtek. Egyszer csak a lény elhomályosodott, majd eltűnt, és vele együtt a narancsszínű fény is. Az utastér világítása normális lett, a berendezések újra működni kezdtek, a motor azonnal beindult, a kislány pedig azonnal vizet kért az apjától.

forrás:internet

Rémtörténet

Négy barátnő megbeszélte, hogy elmegy este moziba, a 21:00 órás filmre. A megadott időpontban elmentek a mozi elé, de csak 3-an. A 4. lánynak se híre, se hamva. Gondolták késni fog, ezért bementek a moziba. Megnézték a filmet, kimentek a mozi elé. A barátnőjük még mindig nem volt sehol. Elindultak az egyik lány házába. Út közben, a mozitól nem messze, látták, hogy egy nagy tömeg állja el az utat. Megkérdezték, mi történt! Az egyik lakostól tudták meg, hogy 21:03-kor szándékosan elütöttek egy lányt. A 3 barátnő közelebb ment, és látták, hogy akit elgázoltak, az a barátnőjük volt.

Az út többi részét sírva tették meg. Mikor odaértek a házba, az egyik lánynak egy őrült ötlete támadt: idézzék meg az elhunyt barátnőjük szellemét. Nehezen ugyan, de a többiek is belementek. Az asztalhoz ült a 3 barátnő. Gyertyákat gyújtottak -bár korom sötét este volt kint- elhúzták a függönyt. Megfogták egymás kezét, majd elkezdték mondani: Sarah (hívjuk így), kérlek, ha itt vagy, adj jelet! Majd hirtelen a függöny felszállt, és a gyertyák kialudtak. Mikor meggyújtották őket, látták, hogy a tükörre rúzzsal fel van írva: itt vagyok! Az egyik lány ezt mondta: Sarah, ha tudsz, kérlek áruld el, ki ölt meg. Bekapcsolódott a telefon üzenetrögzítője, egy üzenetet jelzett. A lányok meghallgatták, Sarah szólt bele: A... aki megölt... Justin (nevezzük így) ... Justin ölt meg!

A lányok elborzattak! Szörnyen megijedtek. Összeszedték magukat, és felhívták a rendőrséget, hogy bejelentsék, ki követhette el a gázolást. A rendőrség elment Justinhoz, aki mindent bevallott.

Valóban ő volt a gyilkos!

forrás : internet

Emberi öngyulladások

Emberi öngyulladások

1951. július 2.-án, a floridai St. Petersburgben a 67 éves Mary Reeserrel végzett a tűz, csak a mája, lába és a koponyája egy darabja maradt meg.

1964. november 8.-án, a pennsylvaniai Upper Darby-ban az 51 éves Helen Conway kapott lángra. Ugyancsak Pennsylvaniában, a 92 éves dr. John Irving Bentley-t hasonló körülmények között találták meg 1966. december 5.-én; csak az egyik lába maradt meg.

Mindössze három a hasonló, tragikus halálesetek tucatjai közül melyekre azonnal lecsaptak a szenzációhajhász bulvárlapok. Az azonban tény, hogy igen ritkán, de előfordul, hogy valóban így hal meg valaki.

1985. január 8-án a 17 éves Jacqueline Fitzsimmons, aki szakácsnak tanult a Halton Technikal College-ban az angliai Cheshire Widnes nevű városában, már kiment a konyhából, és az osztálytársaival beszélgetett a folyosón, amikor hirtelen lángra lobbant. J. először égő érzésről panaszkodott a hátában a barátnőjének, Karen Glenholmesnak.

- J. azt mondta, nem érzi jól magát - mesélte Karen.

- Füstszagot éreztünk, aztán lángolni kezdett a blúza. Kiabálni kezdett, hogy segítsünk, és azt mondta, az egész teste ég. Pillanatokon belül már a haja is lángolt. A közelben lévő oktatók és tanulók letépték J. kötényét, és megpróbálták eloltani a ruhájába kapó lángokat.

Ezután sietve kórházba vitték, ahol kiderült, hogy égési sérülései nagyon súlyosak; bőrének 18%-a elégett. Tizenöt napos intenzív kezelés után a lány meghalt. Bert Gilles, cheshire-i tűzoltótiszt elismerte, hogy ő is értetlenül áll az esettel szemben.

- Hét szemtanút is kikérdeztem - mondta -, de eddig semmilyen magyarázatát nem találtam a tűznek, bár nem zárhatjuk ki az öngyulladás lehetőségét. A halottkémi jelentés megállapította, hogy J. F. ,,szerencsétlenség" követkztében halt meg, ami igaz is.

forrás : internet

A szellem neve: Ismeretlen 2

A szellem neve: Ismeretlen

Helyszín: Amityville, Long Island, New York

Időpont: az 1970es évek vége

Nehéz megállapítani e történet valóságtartalmát az események egy részét a véletlen művének, másokat pedig a képzelet szülöttének tarthatjuk, míg megint mások valószínűbbnek tűnnek.

Az események helyszíne Amityville, egy kis osztálybeli városka a New York állambeli Long Islanden. A Lutz család történetét Jay Anson tette közzé könyvében, majd később Rettegés Amityvillben címmel filmet is készítettek belőle. A Lutz családot annyira rémületbe ejtették a házukban átéltek, hogy mindössze egy hónapig laktak ott. A ház háromemeletes volt, és a telepesek építkezési stílusát mutatta: a terasz, amely a tópart felé kellemesen lejtő nagy füves térségre nézett, oszlopok tartották. Még fürdőház is tartozott az ingatlanhoz. A család nem volt gazdag, és a házat is csak azért tudták megvenni, mert olyan keveset kértek érte, és mert nem volt más érdeklődő. A bökkenő az volt, hogy azért kértek olyan keveset, mert a ház rettenetes gyilkosság helyszíne volt.



Korábban a Defoe család lakott ott, akiket elkábított, majd lelőtt a család legidősebb fia, Ronald. Ronald azt hozta fel védelmére hogy a hangok késztetésének engedett. A bíró ezt nem fogadta el, és Ronaldot hatszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, minden meggyilkolt családtagért egyszer-egyszer.

George Lutz és felesége, Kathlen józan emberek voltak, és nem ijedtek meg a saját árnyékuktól. Mindemellett Lutzék vagy mert buzgó katolikusok voltak, vagy mert korábban biztosítást kötöttek, megkérték a helyi papot, áldja meg a házat. Épp ekkor kezdődtek a furcsaságok. A pap az áldás ceremóniáját végezte, szobáról szobára járva megismételte a szertartást és elhintette a szenteltvizet, ám az egyik szobából ridegen kiparancsolta egy mély hang.

A pap körülnézett a hang forrását keresve, de egyedül volt a szobában.

Könyvében Jay Anson néhány egyéb feltűnő eseményt is leírt. A házban kezdetektől fogva megmagyarázhatatlan zajokat és hangokat lehetett hallani, s a harmadik éjjel, a lakók az elülső veranda felől jövő hangos csattanásra ébredtek. George Lutz leszaladt, és azt látta, hogy a súlyos bejárati ajtó kiszakadt a sarokvasból, sőt a kilincs köré szerelt betörés elleni védőlapot belülről kifeszítették, pedig ehhez rendkívüli erőre volt szükség. De történt ott más is: az ablakok és az ajtók mintha önálló életre keltek volna, akkor nyíltak és csukódtak, amikor nekik tetszett. A lépcsőkorlát kiszakadt a helyéből. Mindezt azonban semmiség volt ahhoz képest, ami ezután következett be.

Három héttel beköltözésük után George ágyában valami szokatlan mozgásra ébredt. Rémülten látta, hogy felesége az ágy fölött lebeg. Felkapcsolta a lámpát, feleségét visszahúzta maga mellé, de megsemmisülve vette észre, hogy nem hitvese az, hanem egy vén boszorkány. George azonban tévedett, mert a nő megpillantotta magát a tükörben, és rémülten azt kiáltotta a férjének, hogy a kép, amit mindketten látnak, nem ő. Jó hat órába tellett, mire magához tért. Minden bizonnyal hosszú éjszaka volt.

Lutzék szemmel láthatólag nyugodt emberek voltak, hiszen ez után a szörnyűséges eset után sem költöztek ki új otthonukból. Maradtak, és meg is kapták, amire vártak! Ablakukba bebámult egy vörös szempár, és amikor ők kimentek körülnézni, hasított patájú állat nyomait találták a hóban. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, elhatározták, hogy azonnal odébbállnak, de a ház még nem végzett velük. Miközben holmijaikat csomagolták, zöld váladék kezdett szivárogni a mennyezetből, és valami fekete anyag a kulcslyukakból.

Ez olyannyira extrém és szokatlan eset, hogy az emberben önkéntelen felmerül: a zöld váladék és a fekete anyag nem a valóság része, csak eladhatóbbá teszi a könyvet és a filmet.

A filmben főszereplő szellem vagy szellemek azonban mintha belopóztak volna a filmkészítők életébe is. A legjellemzőbb a film hősével, James Brolinnal kapcsolatos történet. Ő állítólag meg volt győződve a szellem jelenlétéről, mert a forgatás első napján beszorult egy liftbe, ami kétség kívül ijesztő dolog volt, s a második nap a stúdióban kibicsaklott a bokája – nem mintha ez nem történhetne meg bármelyikünkkel.

Az eredeti könyv szerzője a kézirattal kapcsolatos más esetekről is beszámol. Egyes fejezeteket odaadott egy nőnek, aki hazavitte a szöveget, hogy elolvassa. Azon az éjjel a nő tűz martalékává vált, és a kéziratok kívül semmi sem maradt sértetlen. A fényképész, aki lefényképezte az Amityville-i házat, elvitte a fotókat Ansonhoz, de ahogy visszament a kocsijához, lángokban találta, noha biztos volt benne hogy kikapcsolta a motort. Kiégett Anson szerkesztőjének kocsija is, amikor Anson irodájába ment. Valaki más az autó csomagtartójába tette a kéziratot, ezután áthajtott egy pocsolyán, ami négy méter mélynek bizonyult, a kézirat mégis száraz maradt! Mindezekben az eseményekben egy a közös, a kézirat, és persze Anson.

A történetnek van még egy csavarja. Az Amityville-i ház mostani tulajdonosai James és Barbara Cromaty szerint a házban nincsenek kísértetek!

forrás:internet

A szellem neve: Ismeretlen 1

A szellem neve: Ismeretlen.

Helyszín: Aroundel, Sussex.

Időpont: kb. 1700.

Norfolk hercegének ősi lakhelye, az Aroundel Kastély ugyan főleg a tizenkilencedik században épült ki, valószínűleg a tizenkettedik századból vagy még korábbról származó romokon nyugszik, és négy kísértet lakik benne: egy fehér madár, egy dendi, egy fiú és egy lány.

A fehér madár; amely rossz hírt jósol, a kastély egyik ablakában verdes, amikor a család egyik tagjának halála közeleg.

A dendi alakjáról II. Károly ideje óta szól a fáma, és Kék ember néven vált ismertté. A kék selyembe öltözött alakot – innen ered a neve – több ízben látták a könyvtárban amint a könyveket nézegeti, de senki sem tudja, mit keres, és miért, és hogy megtalálja-e valaha is.

Egy egykori konyhai segéd, akivel vagy kétszáz évvel ezelőtt rosszul bánt a főpincérmester, a kastély nagy konyhájába kísért, szellemét hallani, de nem látni, amint az edényeket suvickolja, mintha az élete múlna rajta.

Egy tiszta fehérbe öltözött lányt nyugodt, holdfényes éjszakákon, a dombtetőn lévő torony közelében szokták látni. A tornyot Hiorne tornyának hívják, és állítólag a lány viszonzatlan szerelme miatti elkeseredettségében innen vetette le magát.



forrás :internet

A szellem neve: Bell boszorkány.

A szellem neve: Bell boszorkány.

Helyszín: Robertson megye, Tenessee, USA.

Időpont: 1817

John Bell feleségével, négy fiával és egy lányával egy Tenessee állambeli tanyán lakott. Lánya, Betsy lett a ma Bell boszorkány néven ismert kísértetjárás célpontja. A furcsaságok 1817-ben kezdődtek. Kezdetben mindössze kaparászás és időnként kopogás zaja volt hallható. Nem sokkal ezután azonban már az alvókról valaki lehúzta a takarót, és furcsa zajokat lehetett hallani, mintha valaki fuldokolna. A bútorok elkezdtek mozogni, kövek repültek, és aztán a szellem arcon csapta Batsyt. Hallotta az ütés hangját, és arcán kéz formájú vörös folt jelent meg. Gyakran durván és erőszakosan megrángatták a haját. Betsy kikészült az eseményektől, hiszen nyilvánvalóan rosszindulatú támadások célpontja lett.

Végül Johhn bell egy szomszédtól, James Johnsontól kért segítséget, aki mint világi igehirdetőt szerettek és nagyra tartottak. Johnson hamarosan arra a következtetésre jutott, nem holmi viccelődésről van szó, és kapcsolatba kell lépni a kísértettel.

Egy idő után világossá vált, a szellem megpróbált kommunikálni, egy beszámoló szerint: „ha szóltak hozzá, elkezdett halkan, szakadozottan fütyülni, mintha fütyülve próbálna beszélni, míg végül a füttyszó gyengén, reszkető alig kivehető szavak suttogásává vált. A hang fokozatosan tagoltabb lett, és a szavak érthetővé váltak, ha nem volt más zavaró zaj.”

Mikor már szavakat tudott formálni, a szellem elkezdett néha ellentmondásos történeteket mesélni. Egy közeli erdőben eltemetett holttest kísértete volt, egy telepesé, aki az erdőbe rejtette vagyonát, de mielőtt újra megtalálta volna, és akinek a szellemét egy helyi asszony, a boszorkánynak tartott Kate Batts idézte.

Aztán John Bell rohamokat kapott. A szellem azt mondta, akkora adag gyógyszert ad neki, amitől meghal. Ekkor feldagadt az arca, heves rángások és görcsök kínozták, míg végül egy nap kómába esett, és sohasem ébredt fel. Amikor végül meghalt, a kísértet győzelmi kiáltásai töltötték meg a házat, amelyek a pár nappal későbbi temetésen is megismétlődtek.

Ezután a család többi tagjának egy darabig nyugta volt. Egyszer 1821-ben, egy este, amikor körbeülték a vacsoraasztalt, a kályhából nagy füstölgő gömb gomolygott elő, fokozatosan füstté vált, és eltűnt.

A szellem hangja így szólt: ’Most elmegyek, és hét évig távol leszek.” Sosem tért vissza.



forrás : internet

A szellem neve: ismeretlen nevű fiatal lány.

A szellem neve: ismeretlen nevű fiatal lány.

Helyszín: Blue bell Hill, Maidstone mellett, Kent.

Időpont: 1974. július 13.

Ez a sokat kutatott történet Michael Gross Evidence for Phantom Hitchickers [Bizonyítékok a fantom autóstopposokról] című könyvből származik. 1974. július 13-án korán reggel Mauice Goodenough Chatham-beli otthonába tartott, mikor hirtelen egy alak jelent meg az autója előtt. Tíz év körüli kislánynak tűnt, aki fehér blúzt, fehér szoknyát és fehér bokazoknit viselt. Mr. Goodenough beletaposott a fékbe, de nem tudta elkerülni a gázolást, az autó rettenetes erővel csapódott a kislánynak. Mr Goodenough kifarolva megállt, és visszarohant a kislányhoz. Összezúzódva, vérében találta az út szélén. Sokkal jobban nézett ki, mint amitől Mr. Goodenought tartott, de mivel tudta, hogy ebben a helyzetben veszélyes lehet megmozdítania, óvatosan bebugyolálta a kocsijából hozott takaróba, mielőtt segítség után nézett.



A közeli Rochesterben elment a rendőrségre, és a rendőrtisztekkel együtt visszamentek oda, ahol a kislányt hagyta. Most azonban csak az üres takaró jelezte a kislány helyét, és noha hosszasan és alaposan keresték, sehol sem bukkantak a nyomára. Hoztak egy nyomkereső kutyát, de nem talált szagot. Talán egy másik autós vette fel a kislányt, de ha így történt is, nem vitte egyik környéki kórházba sem, mivel azon az éjjel sehol sem vettek fel hasonló baleseti sérültet. A rendőrség nyilván meg volt győződve Mr. Goodenough őszinteségéről, de amikor megvizsgálták kocsiját, gyanakodni kezdtek. Az egész nem lett volna egyéb, mint egy kimerült agy ravaszkodása az éjszaka közepén egy elhagyott úton?

Egyetlen tény nem volt senki kétségébe: Mr. Goodenough nem az egyetlen, akinek Blue Bell Hill-nél megjelent egy kislány, bár az ő esete a legjobban alátámasztott.



forrás : internet

A szelem neve: Bayliss kapitány

A szelem neve: Bayliss kapitány

Helyszín: Franciaország és Anglia

Időpont: 1915 és máskor.

1915 márciusában Bayliss kapitány segédtiszt volt a 39-es Indiai Lövészgyalogság Ezredénél, amely az első világháborúban súlyos harcokba keveredett a flandriai Neuve Chapelle környékén. A német lövészárkok elleni számos, majdhogynem öngyilkos támadások egyikében, amelyek során az indiai csapatok igencsak kitüntették magukat, Bayliss kapitány elesett. Ezrede mélyen meggyászolta, mivel tiszteletnek örvendő, bátor tiszt volt, aki sokat segített embereinek, hogy elviseljék a háború borzalmait. A háború előrehaladtával majdnem mindenki meghalt, aki ismerte őt, az Ezred lassanként már csak olyan katonákból állt, akik nem találkoztak vele, és így fokozatosan feledésbe merült – 1915 szeptemberének egy napjáig.



Aznap, nem sokkal a losi csata előtt, az Ezred ellenséges állásokat támadott egy domboldalon, úgy ötvenméternyire a német lövészárkoktól a géppuskatűz azonban megállította őket, s nem tudtak sem előrehaladni, sem visszavonulni. Ekkor a füstből megjelent egy fehér lovon egy angol tiszt alakja. Az alak intett a csapatoknak, hogy kövessék, s noha a gránátok egyre-másra robbantak fel mellette, ő sértetlen maradt, s lelkesítette a többieket. A katonák meg voltak győződve arról, hogy a kísértet Bayliss kapitány, s mivel a szellemtől minden másnál jobban féltek, tűz alá vették az ellenséges vonalakat, és végül heves harcok után nyertek. Keresték a fehér lovas alakot, de az már eltűnt.

Aztán két évre rá, 1917-ben egy megrémült őrmester elmesélt egy történetet a szolgálatos tisztnek. A tiszt elhagyta a kantint, hogy megszemlélje az ezred őrségét. Vele tartott egy altiszt, együtt mentek át az erdőn a gyakorlótérre, mikor megadták a jelszót, de hiába vártak a válaszra. A tisztet zavarta ez a fegyelemsértés, s visszament a gyakorlótérre. Az őrséget kettes sorban felsorakoztatva találta, mintha ellenőrzésre várnának. A katonák csendben beszélgettek, és ijedten pislogtak körbe, miközben őrmesterük átnézett a mezőt határoló falon. Amikor az őrmestert hivatták, előadta történetét, amelyet a tiszt hitetlenkedve hallgatott.

Nem sokkal a tiszt érkezése előtt az őrmester hallotta, hogy az őrség valakit igazoltat, és amikor megkérdezte, ki volt az, azt a választ kapta: „a szolgálatos tiszt szemlézik”. Az őrmester megparancsolta az őrnek, jelentkezzen őrellenőrzésre, és tisztelgett a fehér lovas tisztnek. Az őrmester tisztelgését viszonozták, és a lovas alak, anélkül, hogy leszállt volna a nyeregből, figyelmeztetés nélkül kritikusan ellenőrizte az őrséget, majd átugratott a falon. A gyakorlóteret átkutatták, de semmilyen nyomára sem bukkantak a rejtélyes tisztnek, még patanyomokat sem találtak.



Az idegen tiszt újra megjelent, hogy megszemlélje az őrséget. Ez egy héttel később történt, és ekkor „hangja erőtlenül és tompán kongott”, megparancsolta az őrmesternek, küldje kihallgatásra az egyik katonát, akinek az egyik zubbonygombja nem volt begombolva. Az alak ismét eltűnt a fal mögött, de felismerték benne Bayliss kapitányt. Ez után olyan gyakran jelent meg, hogy alig akadt valaki, ki ne ismerte volna.

Sokkal később, amikor India elnyerte függetlenségét, az ezredet feloszlatták, a nap épp lemenőben volt, és levonták az angol zászlót, megjelent a fehér lovon lovagoló, harminc évvel ezelőtti egyenruhát viselő halott kapitány alakja.

forrás : internet

A megszállott lány

A megszállott lány

1936. február 13-án a 19 éves Giuseppe Verardi holttestét a Siano és Catanzano közötti híd alatt találták meg, Olaszországban. A ruhái szétszórva hevertek körülötte, csak alsónemü volt rajta.

A városi hatóság öngyilkosság mellett döntött, a fiú hozzátartozói viszont nem értettek egyet, mivel sérülései komolyabbak voltak annál mint amit a tízméteres zuhanás okozott volna.

1939. január 5-én különös eset történt. A 17 éves Maria Talarico, aki nem ismerte Giuseppe-t, éppen a hídon ment át a nagyanyjával, amikor hirtelen térdre rogyott, és delíriumba esett. A nagyanyja egy járókelő segítségével hazakísérte a lányt. Amikor a lány magához tért, már nem önmaga volt. Idegen férfihang szólalt meg a szájából, és azt állította, ö Giuseppe Verardi.

Giuseppe nyughatatlan szelleme teljesen hatalmába kerítette Mariát, még levelet is írt az anyjának a saját kézírásával.

Ugyanezen a napon, este a kísértet különös pantomimra kényszerítette Mariát, amelyben újraélte az utolsó estéjét Sianoban. Eljátszotta, hogy iszik és kártyázik, mint Giuseppe azon a végzetes estén. A kísértet rengeteg bort ivott, bár ** Maria soha nem fogyasztott többet egy pohárkánál étkezés után. Ezután Maria verekedést színlelt a kártyapartnerekkel, amely feltehetöleg a hídon zajlott le. Giuseppe anyja másnap meglátogatta Mariát. A szellem azonnal megismerte és leírta sérülései jellegét. A gyilkosait is megnevezte, akik közül csak kevesen éltek már Sianoban. Maria ugyanezen a napon, még mindig megszállott ** Állapotban, elment a végzetes hídhoz. Levette ruháit, és pontosan úgy feküdt le a földre, ahogy a fiú testét megtalálták.

Néhány perc múlva felébredt és semmire nem emlékezett.

Olaszország egyik leghíresebb lelki jelenségekkel foglalkozó tudós, Ernesto Bozzano tanulmányozta az esetet és 1940-ben beszámolót írt róla.

forrás :internet